Fogasy dobogón a Mitropa Kupában

A kitűzött célt teljesítette Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ausztriában, a Lavanttal Ralin, ahol a Ford Fiesta R5-tel a Mitropa Kupa harmadik, abszolút értékelésben pedig a nyolcadik helyet szerezték meg. A verseny híres a kiszámíthatatlan időjárási viszonyairól. Ez az idén

A feladás határán

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit csak lehet, egy valami azonban mégis keresztülhúzta a számításait. Ráadásul elég rendesen… Olyannyira,

Nagyon kellett már ez az eredmény

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami a

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az

Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind

Fogasy dobogón a Mitropa Kupában A feladás határán Nagyon kellett már ez az eredmény Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely Bronzéremmel kezdték a szezont Biztató eredmények
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

A feladás határán

News image

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit cs...

Bővebben

Nagyon kellett már ez az eredmény

News image

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jö...

Bővebben

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előr

News image

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és...

Bővebben
Rallycross - Egy viszontagságos hétvége
2009. augusztus 12. szerda, 19:02    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Egy igen viszontagságos hétvégét tudhatunk magunk mögött a Sedlcany-i Zóna Trófeán, ahol Osztrák, Cseh és Magyar versenyzők képviseltették magukat.  Egy igen hosszú utazás után péntek éjjel érkeztünk a Prága mellett található pályára, mely 550 Km Budapesttől.  A Depóban azonnal szembesültünk két negatívummal, miszerint nincs melegvíz a zuhanyzóban, valamint az áramellátás kapacitása igen korlátozott ennyi versenyző számára.

Bővebben...
 
Az utolsó forduló
2012. október 03. szerda, 16:15    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Elérhető az utolsó forduló versenykiírása.
Bővebben...
 
Nézd nálunk a Svéd Rally-t élőben!
2017. február 09. csütörtök, 19:31    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Lájkolj minket Faccebookon! :)


 
 
Bélkő-hegy teljesítve
2016. augusztus 04. csütörtök, 04:47    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Szentgyörgyi Fanni, csapatunk egyetlen hölgy versenyzője, büszkeségünk, férfiakat megszégyenítő módon állta a hétvége kihívásait, amelyet a Heves Megyei Bélkő-hegy állított elé és versenyzőtársai elé egyaránt. A hegy idén is szedte „áldozatait” és a hőség is csak a hangulat és az élmény által volt elviselhető. A továbbiakban csapatunk, a Livewire Team versenyzője válaszol kérdéseimre és egyben beszámol élményeiről, tapasztalatairól.


Fanni, hogyan tetszett a verseny, a szállás, az atmoszféra?
Tavaly már nézőként részt vettem a versenyen, akkor is ámulva néztem a tájat, gyönyörű hegyek, végtelenbe ellátni. Versenyzőként még nagyobb adrenalinnal töltött fel a látvány. Rengeteg néző volt, szolgáltatták a jó hangulatot. Szilvásváradon a Hegyi panzióban szálltunk meg, kedves kiszolgálást kaptunk. Pénteken volt időnk, a faluban körülnézni, csapat megbeszélést tartottunk a Molinari nevezetű élőzenés kávézóban.

A hatalmas hőség mennyiben befolyásolta a hétvégét?
A hőséghez már hozzá vagyok szokva. Nem könnyű, mikor kint 35-40 fok van, akkor a kocsiban sokkal-sokkal több. Talán a szaunához tudnám hasonlítani. Több szünetet kellett tartanom, 3-4 körönként megálltam és pihentem.

Hányadik helyre kvaliztál?
A 6. helyre kvalifikáltam magam. Nagyon örülök, hogy eljöttünk és kipróbáltuk a hegyi driftet. Páros csatáknál Szeredi Lacival kerültem össze, Ő jutott tovább, de azért próbáltam tartani a tempót vele.

Sok gumi fogyott?
Szombaton csak használt gumikkal mentem, 3 kört bírtak átlagban. Vasárnap már csak új gumikat tettünk fel. Elég volt a gumi, amit bepakoltunk.

Egyetlen Nőként megálltad a helyed a hegy kihívásai előtt, az autó hogyan bírta?
Szerintem megálltam a helyem, nagyon sok "rajongót", lelkes szurkolót szereztem magamnak. Sokan odajöttek, gratuláltak, aláírásokat kértek. Ebből merítettem erőt. Az éves bajnokságban 32 induló van, 8 pilóta merte bevállalni a hegyet. Küzdöttem a lóerőkkel, minimális félsz volt bennem, mert ez az a hely ahol nem lehet hibázni. Ismét voltak balesetek. Hideg futkosott rajtam, minden egyes pályazárnál. Szerencsére jó a kapcsolatom minden pilótával, ezért aggódva vártam, kit mentek menteni. Szombaton én is vétettem egy hibát és szalagkorlátnak ütköztem. A bal első futómű megsérült. Új lengőkarra volt szükségünk. Ez úton szeretném megköszönni Lujonak, hogy felajánlotta nekem a tartalékukat. Tökölről érkezett a szállítmány, Huszák Isti versenyzőtársam hozta el nekem. Köszönöm, hogy segítettetek.

Jövőre újból nekivágsz?
Most már belevágnék újra, a szombati nehézségek ellenére. Vasárnap újult erővel elkezdtem élvezni az autózást, gyorsultam. Versenyek után, marad bennem egy űr, hogy vége és újra indul az valóvilág. Szerencsére augusztus hónapban minden hétvégém az autózásról fog szólni. Augusztus 12-14-ig Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő Kamionos Találkozón veszünk részt, átélhetik a drift élményt. Bemutatjuk termékeinket, és meg is tudják vásárolni majd.
Köszönöm a csapatomnak, hogy lehetővé tették a hétvégét, és frissen üdén kávéval keltettek! :-)
Köszönet a képekért Farkas Brigittának és Tolnai Márknak!


Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.
Partnereink:
Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Holiday Hotels Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely., Euro Pet Hungary Kft. , Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Fitness 5 & Gym.
LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán
 
 
23. Miskolc Rally (04.02.) - Action and Crash - SimiVideó
2017. április 15. szombat, 10:58    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Egy látványos videó a 23. Miskolc Rally-ról Simitől a ragályi szakasz végéről, benne egy tetővel. Jó nézelődést!











 


1. oldal / 114