Újra versenyben!

Március első napjaiban elrajtolt a 2019-es horvát rallybajnokság. A szezonnyitó Kumrovec Rally nevezői között ismét ott volt Hideg Krisztián és Kerék István is. Habár ők eredetileg ezt nem így tervezték… Most mégis úgy döntöttek, hogy 2019-ben folytatják a versenyzést, és

Újra itthon versenyez Botka Dávid!

Csapatépítő szezonjuk lesz az idei A 2018-as esztendő nem nevezhető sikerévnek a Botka Dávid életében. A szezon elején elszenvedett hatalmas bukás rányomta a bélyegét az egész évadra és év végére szétesett a Botka Rally Team. Dudu nem adja fel, két versenyautót

Az utolsó pillanatban állt össze a verseny

Az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy Lángi Attila is rajthoz áll a jubileumi Szilveszter Rallyen. A Varga Racing Team pilótája mellé ez úttal ismét egyik ellenfele, Temesvári László ült be a BMW Z4-be. Ráadásul az nem is volt elég

Felemás évzáró

Vegyesen zárult a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőinek a 2018-as év utolsó versenye a jubileumi Szilveszter Rallye. Pedig jól indult minden, a Tresó Ádám - Boér Máté páros a csodaszép Opellel a Historic kategória 3. helyén fejezte be az első versenynapot. „Az első szakasz

Hátsókerekes autókkal az év utolsó versenyén

Tradicionális hátsókerék meghajtású versenyautókkal vesznek részt a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőpárosai a 2018-as jubileumi Szilveszter Rallye-n. A Tresó Ádám - Boér Máté páros egy évvel ezelőtt itt a Szilveszter Rallye-n indult először az autóval, amit Béres József mögött a második helyen zártak.  Az idei

I.Nyíregyháza Rallye - Összefoglaló

Nyolc verseny, több ezer kilométer, és egymás mellett töltött órák százai után az összetett verseny 2. helyen zárta a 2018-as Országos Rallye Bajnokságot a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri László. A szezonzáró I. Nyíregyháza Rally utolsó gyorsasági szakaszán

Ünnepi készülődés

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna különleges évzáróval búcsúztatja a 2018-as rallye szezont. A páros ismét rajthoz áll a méltán népszerű szilveszter Rallye-n, ahol a tervek szerint fesztelen örömautózással köszönnek el az eredményekben gazdag évadtól. A

Újra versenyben! Újra itthon versenyez Botka Dávid! Az utolsó pillanatban állt össze a verseny Felemás évzáró Hátsókerekes autókkal az év utolsó versenyén I.Nyíregyháza Rallye - Összefoglaló Ünnepi készülődés
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

Újra itthon versenyez Botka Dávid!

News image

Csapatépítő szezonjuk lesz az idei A 2018-as esztendő nem nevezhető sikerévnek a Botka Dávid életében. A szezon elején elszenvedett hatalmas bukás rányomta a bélyegét az egész évadra és év...

Bővebben

Az utolsó pillanatban állt össze a verse

News image

Az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy Lángi Attila is rajthoz áll a jubileumi Szilveszter Rallyen. A Varga Racing Team pilótája mellé ez úttal ismét egyik ellenfele, Te...

Bővebben

Felemás évzáró

News image

Vegyesen zárult a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőinek a 2018-as év utolsó versenye a jubileumi Szilveszter Rallye. Pedig jól indult minden, a Tresó Ádám - Boér Máté páros a csodaszép Op...

Bővebben
Rallycross - Egy viszontagságos hétvége
2009. augusztus 12. szerda, 19:02    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Egy igen viszontagságos hétvégét tudhatunk magunk mögött a Sedlcany-i Zóna Trófeán, ahol Osztrák, Cseh és Magyar versenyzők képviseltették magukat.  Egy igen hosszú utazás után péntek éjjel érkeztünk a Prága mellett található pályára, mely 550 Km Budapesttől.  A Depóban azonnal szembesültünk két negatívummal, miszerint nincs melegvíz a zuhanyzóban, valamint az áramellátás kapacitása igen korlátozott ennyi versenyző számára.

Bővebben...
 
Az utolsó forduló
2012. október 03. szerda, 16:15    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Elérhető az utolsó forduló versenykiírása.
Bővebben...
 
Nézd nálunk a Svéd Rally-t élőben!
2017. február 09. csütörtök, 19:31    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Lájkolj minket Faccebookon! :)


 
 
Bélkő-hegy teljesítve
2016. augusztus 04. csütörtök, 04:47    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Szentgyörgyi Fanni, csapatunk egyetlen hölgy versenyzője, büszkeségünk, férfiakat megszégyenítő módon állta a hétvége kihívásait, amelyet a Heves Megyei Bélkő-hegy állított elé és versenyzőtársai elé egyaránt. A hegy idén is szedte „áldozatait” és a hőség is csak a hangulat és az élmény által volt elviselhető. A továbbiakban csapatunk, a Livewire Team versenyzője válaszol kérdéseimre és egyben beszámol élményeiről, tapasztalatairól.


Fanni, hogyan tetszett a verseny, a szállás, az atmoszféra?
Tavaly már nézőként részt vettem a versenyen, akkor is ámulva néztem a tájat, gyönyörű hegyek, végtelenbe ellátni. Versenyzőként még nagyobb adrenalinnal töltött fel a látvány. Rengeteg néző volt, szolgáltatták a jó hangulatot. Szilvásváradon a Hegyi panzióban szálltunk meg, kedves kiszolgálást kaptunk. Pénteken volt időnk, a faluban körülnézni, csapat megbeszélést tartottunk a Molinari nevezetű élőzenés kávézóban.

A hatalmas hőség mennyiben befolyásolta a hétvégét?
A hőséghez már hozzá vagyok szokva. Nem könnyű, mikor kint 35-40 fok van, akkor a kocsiban sokkal-sokkal több. Talán a szaunához tudnám hasonlítani. Több szünetet kellett tartanom, 3-4 körönként megálltam és pihentem.

Hányadik helyre kvaliztál?
A 6. helyre kvalifikáltam magam. Nagyon örülök, hogy eljöttünk és kipróbáltuk a hegyi driftet. Páros csatáknál Szeredi Lacival kerültem össze, Ő jutott tovább, de azért próbáltam tartani a tempót vele.

Sok gumi fogyott?
Szombaton csak használt gumikkal mentem, 3 kört bírtak átlagban. Vasárnap már csak új gumikat tettünk fel. Elég volt a gumi, amit bepakoltunk.

Egyetlen Nőként megálltad a helyed a hegy kihívásai előtt, az autó hogyan bírta?
Szerintem megálltam a helyem, nagyon sok "rajongót", lelkes szurkolót szereztem magamnak. Sokan odajöttek, gratuláltak, aláírásokat kértek. Ebből merítettem erőt. Az éves bajnokságban 32 induló van, 8 pilóta merte bevállalni a hegyet. Küzdöttem a lóerőkkel, minimális félsz volt bennem, mert ez az a hely ahol nem lehet hibázni. Ismét voltak balesetek. Hideg futkosott rajtam, minden egyes pályazárnál. Szerencsére jó a kapcsolatom minden pilótával, ezért aggódva vártam, kit mentek menteni. Szombaton én is vétettem egy hibát és szalagkorlátnak ütköztem. A bal első futómű megsérült. Új lengőkarra volt szükségünk. Ez úton szeretném megköszönni Lujonak, hogy felajánlotta nekem a tartalékukat. Tökölről érkezett a szállítmány, Huszák Isti versenyzőtársam hozta el nekem. Köszönöm, hogy segítettetek.

Jövőre újból nekivágsz?
Most már belevágnék újra, a szombati nehézségek ellenére. Vasárnap újult erővel elkezdtem élvezni az autózást, gyorsultam. Versenyek után, marad bennem egy űr, hogy vége és újra indul az valóvilág. Szerencsére augusztus hónapban minden hétvégém az autózásról fog szólni. Augusztus 12-14-ig Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő Kamionos Találkozón veszünk részt, átélhetik a drift élményt. Bemutatjuk termékeinket, és meg is tudják vásárolni majd.
Köszönöm a csapatomnak, hogy lehetővé tették a hétvégét, és frissen üdén kávéval keltettek! :-)
Köszönet a képekért Farkas Brigittának és Tolnai Márknak!


Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.
Partnereink:
Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Holiday Hotels Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely., Euro Pet Hungary Kft. , Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Fitness 5 & Gym.
LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán
 
 
23. Miskolc Rally (04.02.) - Action and Crash - SimiVideó
2017. április 15. szombat, 10:58    | Írta: Faingyerek    PDF Nyomtatás E-mail
AddThis Social Bookmark Button

Egy látványos videó a 23. Miskolc Rally-ról Simitől a ragályi szakasz végéről, benne egy tetővel. Jó nézelődést!











 


1. oldal / 109