Fogasy dobogón a Mitropa Kupában

A kitűzött célt teljesítette Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ausztriában, a Lavanttal Ralin, ahol a Ford Fiesta R5-tel a Mitropa Kupa harmadik, abszolút értékelésben pedig a nyolcadik helyet szerezték meg. A verseny híres a kiszámíthatatlan időjárási viszonyairól. Ez az idén

A feladás határán

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit csak lehet, egy valami azonban mégis keresztülhúzta a számításait. Ráadásul elég rendesen… Olyannyira,

Nagyon kellett már ez az eredmény

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami a

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az

Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind

Fogasy dobogón a Mitropa Kupában A feladás határán Nagyon kellett már ez az eredmény Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely Bronzéremmel kezdték a szezont Biztató eredmények
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

A feladás határán

News image

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit cs...

Bővebben

Nagyon kellett már ez az eredmény

News image

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jö...

Bővebben

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előr

News image

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és...

Bővebben
Háromszor estek ki egyazon versenyen
Írta: Faingyerek    2018. november 18. vasárnap, 18:07    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Nem sok esély van arra, hogy valaki egy versenyhétvége alatt háromszor is feladja a küzdelmeket. Lángi Attilának és a BMW Z4-nek azonban ez most az I. Nyíregyháza Rallyen sikerült. Nem is akárhogyan…


Lángi Attila:
Vegyesek az érzéseim az 1. Nyíregyháza Rallyeval kapcsolatban. Minden úgy kezdődött, hogy hivatalosan még el se rajtoltunk, de máris kiestünk. A pályabejáró autónk ugyanis már a tréning elején felmondta a szolgálatot, így SOS-ben kellett szereznünk egy másikat. Ok, ezt meg is oldottuk, feldolgoztuk a pályákat, és kezdődhetett az éles verseny – a péntek esti belvárosi gyorssal. Ha azt mondanám, hogy az orrom se láttam, túlzás lenne, hiszen a kocsin belül nem volt köd – de azon kívül annál nagyobb. Tapogatózva igyekeztünk végigmenni a pályán, aminek az lett az eredménye, hogy életem legrosszabb autózását produkáltam, és nagyon nem vagyok rá büszke.

Emiatt szombat reggel úgyis álltunk a rajtba, hogy majd most megváltjuk a bolygót, és tökéletesen, gyorsan fogunk menni. Mindez így is történt, egészen az első gyorsasági körülbelül 70. méteréig, amikor is kitört a jobb első kereke a Z4-nek. Megmagyarázhatatlan ennek az oka, hiszen csak egy padlógázt nyomtam; de az is lehet, hogy a Jóisten így akart megvédeni bennünket attól, hogy a többiekkel együtt árokba, tuskók közé essünk az esti gyorsok valamelyikén. A jó hangulat persze ennek ellenére se szállt el, hiszen ahogy kiestünk, Csövi kicsapta az ajtót, és felkiáltott poénból, hogy van-e pálinka? És volt… Egy jót bandáztunk ott a nézőkkel, versenyt néztünk, amíg a Rescue meg nem hozta a segítséget, és a csapat le nem vontatott minket a pályáról. Itt jegyezném meg, hogy ilyen jó szervezésben még sose volt részem, hiszen rögtön, már két gyors között intézkedtek a szervezők, hogy aki kiesett, azt minél előbb tudják menteni, ne kelljen estig tétlenkednie a pálya szélén.

A szervizeseink gyorsan orvosolták is a problémát, igaz, egy murva futóművel, de a célnak ez is megfelelt, miután – amennyire csak lehetett – ráhangoltunk az aszfaltra. Vasárnap így vissza tudtunk állni a szuperrally keretein belül. Érzésre és a stopper szerint is egész jól autóztunk az 1. és a 3. szakaszon – a másodikon csak azért nem, mert volt egy kis itinerproblémánk. A 4. gyors is jó lett volna, ám ott az ékszíj elszakadása tett nekünk keresztbe – így mondhatni harmadjára is kiestünk a versenyből.
A futam komoly tanulságokat tartogatott számunkra, így arra jutottunk, hogy most újra szétszedjük az autót, időt szentelünk rá, és felújítunk benne mindent, ami ezt kívánja – pédául a lengéscsillapítókat és az ékszíjat. Egy picit félek attól, hogy ez a Szilveszter Rallynk rovására fog menni, de nem szabad már tovább halogatnunk a munkát, ha a jövőben versenyezni szeretnénk. Nekünk pedig eszünk ágában sincs még visszavonulni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com Fotó:Sári Péter