Kurtosék idén már másodjára dobogósok

A miskolci futam nem igazán a kiszámíthatóságról szólt, legalábbis időjárás tekintetében biztos. De Kurtos Robi és Fridrik Gergő az utolsó percig küzdöttek, és végül a Production Car Kupa 2. helyért járó kupákkal távoztak. Mi volt a legnagyobb problémátok a versenyen? -

Magával ragadta a lendület Jánosát

Szerencsére Jánosa Ákos és Szőke Tomi jól vannak, a Peugeot 208 R2-re viszont ráncfelvarrás vár. Sajnos minden tekintetben egy nullás versenyt tudhatnak a srácok maguk mögött. Örülök, hogy jól ti jól vagytok, de mi történt veletek Mályinkán? - Megmagyarázhatnám, hogy

Hibjánék eltaktikázták magukat, de negyedikek lettek

A Miskolc Ralin a kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően Hibján Joci és Szollár Csabi versenyébe is belepiszkált az eső. Adódtak menet közben váratlan helyzetek, de így is negyedik helyen végeztek a Peugeot Kupában. Jól gondolom, hogy nem adták azt a negyedik helyet

A következő megálló: Opatija

Március elején állt legutóbb, és idén először rajthoz Hideg Krisztián és Kerék István. Míg ők pihentek, a Skoda Fabia R5-ösük gyűjtötte a kilométereket és a sikereket – többek között a Miskolc Rallyn. A horvát rallybajnokság azonban újabb állomásához érkezett, a

Ragyogó szezon kezdet

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna kitűnő eredménnyel zárta idei első versenyét Szlovéniában a 9. Rally Vipavska Dolina nevű futamon. A Skoda Fabia R5-el a helyi bajnoki abszolút 3. pozíciója mellett két sorozatban is -

Még nem versenyeztem esőben

Az időjárás adta nehézségek miatt kemény versenyen vannak túl a Speed Technika versenyzői, a Hofbauer Tamás - Harmos Gergely duó. A páros a harmadik gyorsasági szakaszon becsúszott egy szalagkorlát alá. A balesetben senki sem sérült meg, ám az autóval nem

Szülinapos autóztatás

  Rövid versenyt teljesített a Speed Technika párosa, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duó a jubileumi Hell Miskolc Rallye-n. „A pályákat jól sikerült feldolgoznunk, bizakodóan álltunk oda rajthoz” – kezdte a beszélgetést ifj. Fogarasi Attila, majd hozzátette. „A prológon Szilágyi

Sikeres versenyt zártak

2WD győzelemmel térhetett haza a jubileumi Hell Miskolc Rallye-ról a Speedy Motorsport párosa, a Kovács Marcell - Paizs Róbert duó. „Egészen jó itinert sikerült írnunk, bár az eső és a kihordások miatt a gyorsaságin kellett változtatni rajta. Van még mit tanulnom,

Minden jó, ha jó a vége

A 2019-es Miskolc Ralin az időjárás játszotta a legnagyobb főszerepet, mivel a verseny reggelére eső áztatta a szakaszokat és a felhők vonulásából úgy tűnt, ez a változatosság az egy napos futam folyamán végig dominálni fog, alaposan megkeverve a lapokat és

A Citroën C3 R5 megszerezte első szakaszgyőzelmeit a Miskolc Rallye-n

Igazán szélsőséges körülmények várták a 25. Miskolc Rallye indulóit április utolsó hétvégéjén. A Citroën Rally Team Hungary csapata több szakaszgyőzelmet is szerzett, de a biztosnak látszó harmadik helytől egy defekt fosztotta meg Velenczei Ádámot és navigátorát, Zsiros Gábort. A fiúk

Kihívásokkal teli 8. hely

Az egri versenyhez képest nagyot lépett előre a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán - Dr. Kovács Annamária duó a Hell 25. Miskolc Rallye-n, köszönhetően az új motornak és a jó beállításoknak. A páros a nehéz körülmények ellenére folyamatosan ott autózott

Szakaszgyőzelmek és 2. hely a Miskolc Rallye-n

A 25. Miskolc Rallye egyetlen versenynapba sűrítette a máskor legalább kétnapos programot, hiszen mind a 154 versenykilométert bő 12 óra alatt kellett teljesíteni. A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri Laci a 12 gyorsasági szakaszból 7-et megnyerve végül a

Wirtmann nem fogta vissza magát

Látványosan kezdte a Vltava Ralit Wirtmann Ferenc és Kerekes József, akik az első gyorsasági egyik legnépszerűbb kanyarjában, a közönség legnagyobb örömére keresztbe csúszva, árokba lógatták a Ford Escort Mk II-est. Ezt a kalandot megúszták, ám később egyre fogyott az autó

Wirtmann hetedszer a Vltava Ralin

Idei legnehezebb versenyére készül Wirtmann Ferenc és Kerekes József, akik április 26–27-e között a historic CEZ-bajnokság harmadik futamán, Vltava Ralin állnak rajthoz, Ford Escort Mk II-essel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros számára ez lesz az idei legrangosabb verseny,

Havazás májusban? Opatijában ez is lehetséges!

Esős szupercella, havazás, hirtelen felszáradó pályák, napsütés –minden előfordult, amire csak esély volt az elmúlt hétvégi, horvát bajnoki futamon. Nem is volt így könnyű helyzetben Hideg Krisztián és Kerék István. A Skoda Fabia R5-ös párosnak folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó

Kurtosék idén már másodjára dobogósok Magával ragadta a lendület Jánosát Hibjánék eltaktikázták magukat, de negyedikek lettek A következő megálló: Opatija Ragyogó szezon kezdet Még nem versenyeztem esőben Szülinapos autóztatás Sikeres versenyt zártak Minden jó, ha jó a vége A Citroën C3 R5 megszerezte első szakaszgyőzelmeit a Miskolc Rallye-n Kihívásokkal teli 8. hely Szakaszgyőzelmek és 2. hely a Miskolc Rallye-n Wirtmann nem fogta vissza magát Wirtmann hetedszer a Vltava Ralin Havazás májusban? Opatijában ez is lehetséges!
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

Kurtosék idén már másodjára dobogósok

News image

A miskolci futam nem igazán a kiszámíthatóságról szólt, legalábbis időjárás tekintetében biztos. De Kurtos Robi és Fridrik Gergő az utolsó percig küzdöttek, és végül a Production Car Ku...

Bővebben

Magával ragadta a lendület Jánosát

News image

Szerencsére Jánosa Ákos és Szőke Tomi jól vannak, a Peugeot 208 R2-re viszont ráncfelvarrás vár. Sajnos minden tekintetben egy nullás versenyt tudhatnak a srácok maguk mögött. ...

Bővebben

Hibjánék eltaktikázták magukat, de negye

News image

A Miskolc Ralin a kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően Hibján Joci és Szollár Csabi versenyébe is belepiszkált az eső. Adódtak menet közben váratlan helyzetek, de így is negyedik helyen vé...

Bővebben
Ünnepi készülődés
Írta: Faingyerek    2018. december 23. vasárnap, 11:25    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna különleges évzáróval búcsúztatja a 2018-as rallye szezont. A páros ismét rajthoz áll a méltán népszerű szilveszter Rallye-n, ahol a tervek szerint fesztelen örömautózással köszönnek el az eredményekben gazdag évadtól.


A Puskádi – Gódor páros újra a Szilveszter Rallye-val zárja az óévet. 2018-ban szerencsére a tavalyinál több alkalommal ülhetett versenyautóba Jani és Barna, ami azért is örvendetes, mert emellett az ERTH csapata idén is zökkenőmentesen birkózott meg az adódó feladatokkal.

Eredményekről mindig globálisan kell gondolkodnunk, vagyis a Puskádi – Gódor páros versenyzése mellett hangsúlyosan kell koncentrálni az ERTH-nak bizalmat szavazó, gyakran nemzetközi hírű, külföldi versenyző egységek profi kiszolgálására is.

Ebben a tekintetben nem lehet panasz a 2018-as nemzetközi sikerekre, hiszen két külhoni bajnokságban is kiemelkedő módon zárult az évad. A Lengyel Rallye Bajnokságban a már törzsgárdatagnak számító Grzegorz Grzyb és aktuális navigátora megszerezte újabb abszolút bajnokságát, míg az Osztrák bajnoki ezüstérmes Johannes Keferböck is az ERTH segítségével érte el kiemelkedő eredményeit.

A December 27 – 29 között zajló Szilveszter Rallye-ra Jani és Barna a karácsonyi ünneplés után már 27. –én csütörtökön megkezdheti a pályabejárást. Aznap még lezajlanak az átvételek is, majd 28. –án pénteken 10 órakor az ünnepélyes Rajtceremóniával kezdetét veszi az év utolsó versenye, amely majd még 29.- én is folytatódik.

Az eddigiekhez képest némileg módosultak a gyorsasági szakaszok a Hungaroring környékén zajló építkezések miatt, de a megszokott Ring külső és Ring belső körök idén is komoly látványosságot jelentenek majd köszönhetően a közel 200 nevezett párosnak.

Az ERTH csapata 2018-ban is köszöni a kitüntető figyelmet és a mindig inspiráló szurkolást. Ezúton kívánunk Mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt! :)


Csökő Zoltán

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY ezúton is köszöni Partnereinek és Támogatóinak, hogy lehetővé teszik a csapat számára a csodálatos helyszíneken zajló nemzetközi versenyeken való részvételt.