Fogasy dobogón a Mitropa Kupában

A kitűzött célt teljesítette Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ausztriában, a Lavanttal Ralin, ahol a Ford Fiesta R5-tel a Mitropa Kupa harmadik, abszolút értékelésben pedig a nyolcadik helyet szerezték meg. A verseny híres a kiszámíthatatlan időjárási viszonyairól. Ez az idén

A feladás határán

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit csak lehet, egy valami azonban mégis keresztülhúzta a számításait. Ráadásul elég rendesen… Olyannyira,

Nagyon kellett már ez az eredmény

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami a

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az

Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind

Fogasy dobogón a Mitropa Kupában A feladás határán Nagyon kellett már ez az eredmény Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely Bronzéremmel kezdték a szezont Biztató eredmények
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

A feladás határán

News image

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit cs...

Bővebben

Nagyon kellett már ez az eredmény

News image

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jö...

Bővebben

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előr

News image

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és...

Bővebben
Egerben újra dübörög a ménes…
Írta: Faingyerek    2019. március 28. csütörtök, 19:42    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Minden idők legszorosabb, legizgalmasabb Magyar Országos Rallye bajnoki harca és szezonzárója után hamarosan újraindul a 2019-es bajnokság. Ismét Eger és környéke ad otthont a szezonnyitónak, amin aszfaltos gyorsasági szakaszokon, három napon keresztül mérik össze erejüket, tempójukat a párosok, köztük a Turán Motorsport kettőse, Turán Frigyes és Bagaméri Laci.


„Sok időt töltöttünk távol a versenypályáktól, sőt a versenyautótól is, így már nagyon várjuk, hogy Egerben kezdetét vegye a 2019-es Országos Rallye Bajnokság” – kezdte a szezonközi szünet lezárásaként Frici. „A hiányérzet most kezdi elérni a csúcspontját, amiben az is közrejátszik, hogy az autó és a csapat már túl van az első versenyén – Szilágyi Janiék indultak vele a Krumlovec Rallye-n -, sőt Egerig még egy megmérettetés vár rájuk, Fogassy Gergőék indulnak a Ford Fiesta R5-ünkkel a Rebenland Rallye-n. Ezeknek a versenyeknek köszönhetően ugyan már testközelből, de mégis kívülről érzem a versenyek hangulatát. A „tünetek” enyhítés érdekében, no meg a bajnokság első versenyére való készülés jegyében elővettem a régebbi belső kamerás felvételeket is” – avatott be Frici a felkészülés rejtelmeibe is.

A Turán Motorsport szervizcsapata – különösen Szabó József és Tarjáni Gabi, a munkájukat ezúton is köszönöm! – a tél alatt teljesen felújította a Ford Fiesta R5-öst, mind motorikusan, mind a hajtásrendszer tekintetében ’0-kilométeres’ lett az autó. Szerencsére, idén is élvezhetjük a Shell kenőanyagok támogatását, a
„A 2019-es szezont is a Ford Fiesta R5-tel teljesítjük.” – tekintett előre Frici. „Ezzel az autóval már rengeteg tapasztalatot szereztünk, nagyon sok körülményre rendelkezünk beállítási adatokkal, amik ráadásul a Hankook gumiabroncsokkal is összhangban vannak, így az egész ’csomag’ egy jó egységet alkot.”

Az Országos Rallye Bajnokság első versenye az Eger Rallye lesz, 2019. március 29-31. között.
„Nem a ’szívem csücske’ az egri verseny, de mivel ez a szezonnyitó, ezért mégis nagyon várom már. Kifejezetten kedvenc pályám nincs is rajta, mindig az tetszik a legjobban, amelyiken nyerni tudunk!” – tért rá Frici a legközelebbi versenyre. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy most már tényleg csak a versenyzésre kell koncentrálnunk, ugyanis az elmúlt hónapokban Laci is és én is mindent megtettünk a szezon előkészítése érdekében.”

A 2018-as volt ez első közös, teljes éve Turán Fricinek és Bagaméri Lacinak, ami alatt közel 1500 gyorsasági kilométert tettek meg.
„Ez a második évem a csapatnál, és nagyon boldog vagyok attól, hogy együtt tudjuk folytatni a versenyzést!” – kezdte Laci. „Az elmúlt szezon minden percét élveztem, magát az autózást és a küzdelmet a tizedmásodpercekért is. Az idei évnek is hasonló elszántsággal indulunk neki, és úgy érzem, minden esélyünk és lehetőségünk – jól működő csapat, versenyképes autó, felkészült versenyzők – megvan, hogy javítsunk egyet az év végi helyezésünkön.” – célzott Laci a célkitűzéseikre is.

„Nekem viszont az Eger Rallye az egyik kedvenc versenyem! Én nagyon régen mentem a parádsasvári pályán, örülök, hogy szerepel a programban. A tél folyamán igyekeztem minden téren elérni azt, hogy a szezonban csak a versenyekre kelljen koncentrálnom. Ugyan több hónappal ezelőtt volt a Nyíregyháza Rallye, de az ott mutatott formát szeretnénk átmenteni Egerbe is. Az is jelentős különbség lesz a szezonnyitón, hogy nem csak másfél verseny, hanem több mint egy teljes közös szezon van a hátunk mögött Fricivel, és ebben a sportban minden együtt versenyzett percnek, kilométernek jelentősége van.” – tette még hozzá a Turán Motorsport navigátora, Bagaméri Laci.