Fogasy dobogón a Mitropa Kupában

A kitűzött célt teljesítette Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ausztriában, a Lavanttal Ralin, ahol a Ford Fiesta R5-tel a Mitropa Kupa harmadik, abszolút értékelésben pedig a nyolcadik helyet szerezték meg. A verseny híres a kiszámíthatatlan időjárási viszonyairól. Ez az idén

A feladás határán

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit csak lehet, egy valami azonban mégis keresztülhúzta a számításait. Ráadásul elég rendesen… Olyannyira,

Nagyon kellett már ez az eredmény

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami a

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az

Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind

Fogasy dobogón a Mitropa Kupában A feladás határán Nagyon kellett már ez az eredmény Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely Bronzéremmel kezdték a szezont Biztató eredmények
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

A feladás határán

News image

Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített a BMW Z4-ben, amit cs...

Bővebben

Nagyon kellett már ez az eredmény

News image

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jö...

Bővebben

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előr

News image

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és...

Bővebben
Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely
Írta: Faingyerek    2019. április 04. csütörtök, 19:06    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást.


Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok?
- Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny is, attól függetlenül, hogy valóban szép eredmény a Production 3. hely. És itt jön mindig, a DE meg a HA ami ugye nem létezik, és utólag semmire sem megyünk vele, viszont lehetett volna előrébb is végezni.

Nyugi Robi... van, akiket érdekelnek ezek a menet közbeni küzdelmek.
- Pénteken a Szuperspeciálon kicsit túltoltam, szétbombáztuk a kikerülőt, tök egyenesen átmentem rajta. Ezzel el is kezdtük gyűjteni a büntetést, itt kaptunk 10mp-et. Aztán szombaton reggel kicsit óvatosabban indítottunk, majd ahogy ébredeztem, szépen megforogtunk. Később már elég felhordásos volt a pálya is, de az volt a legkevesebb. A 9-es gyorson éreztem, hogy nagyon reszket a kocsi, akkor még nem tudtuk mi a baja, átgurultunk a következőre. Az utolsó szakaszon már nyögvenyelősen mentünk, beküzdöttük magunkat a szervizbe, és a szervizesek kicserélték a difit. Szorított az idő, így a reggeli szervizre is maradt teendő, szivattyút kellett cserélni… köszi Balázs Öcsi a segítséget. Meg persze a szervizben a srácoknak a munkájukért is hálás vagyok. A második büntetést ekkor kaptunk, mert kikéstünk 8 percet, az 1:20, tehát a verseny végén másfél percünk volt, hurrá. És ebben még benne sem voltak, amiket én hagytam bent a gyorson a kalandozások miatt.

Akkor lehetett volna ez egy jobb helyezés is?
- Igen, ahogy számolgattunk, benne volt a pakliban, de hát legközelebb jobban kell figyelnem. Semmi gáz, ennek is nagyon örülünk, végre élveztük is a versenyt. Első futamnak tökéletesen megfelelt. Majd Miskolcon újra támadunk, aztán meglátjuk hová osztják a jobb lapokat.

Most ült először Gergő melletted, milyennek értékeltétek együtt a hétvégét?
- Pályabejáráson megkezdtük az ismerkedést, beszélgettünk, osztottunk-szoroztunk, hogy hova is lehet eljutni, ez a harmadik hely lett, ami elég jó első közös munkánk eredményének. Gergő fiatal, ügyes, szépen visszadiktálja amit felírattam. Szerintem jó lesz együtt autózni. Elég vegyes volt a pálya, jobb és rosszabb minőség, úgyhogy abba is bele tudtunk együtt kóstolni, hogy mikor mire van szükségem egy-egy pályánál plusz infóként. Élveztük mindketten, fárasztó, de jó hétvége volt.

Miskolc Ralin találkozunk?
- Persze. Revízióztatom a váltót, mert az nem tetszik, átnézzük a kocsit, aztán mehetünk. Egy napos lesz, jó sok kilométerrel, unatkozni nem fogunk, de kell a változatosság. Köszönjük mindenkinek a munkáját… és a szurkolást az Eger Ralin.

Reklámpartnerünk:
East Motorsport; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; ZRP Építőipari Kft.; DREXLER TRAFFIC Bt.; Fakitermelő és Feldolgozó Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István