Újra versenyben!

Március első napjaiban elrajtolt a 2019-es horvát rallybajnokság. A szezonnyitó Kumrovec Rally nevezői között ismét ott volt Hideg Krisztián és Kerék István is. Habár ők eredetileg ezt nem így tervezték… Most mégis úgy döntöttek, hogy 2019-ben folytatják a versenyzést, és

Újra itthon versenyez Botka Dávid!

Csapatépítő szezonjuk lesz az idei A 2018-as esztendő nem nevezhető sikerévnek a Botka Dávid életében. A szezon elején elszenvedett hatalmas bukás rányomta a bélyegét az egész évadra és év végére szétesett a Botka Rally Team. Dudu nem adja fel, két versenyautót

Az utolsó pillanatban állt össze a verseny

Az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy Lángi Attila is rajthoz áll a jubileumi Szilveszter Rallyen. A Varga Racing Team pilótája mellé ez úttal ismét egyik ellenfele, Temesvári László ült be a BMW Z4-be. Ráadásul az nem is volt elég

Felemás évzáró

Vegyesen zárult a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőinek a 2018-as év utolsó versenye a jubileumi Szilveszter Rallye. Pedig jól indult minden, a Tresó Ádám - Boér Máté páros a csodaszép Opellel a Historic kategória 3. helyén fejezte be az első versenynapot. „Az első szakasz

Hátsókerekes autókkal az év utolsó versenyén

Tradicionális hátsókerék meghajtású versenyautókkal vesznek részt a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőpárosai a 2018-as jubileumi Szilveszter Rallye-n. A Tresó Ádám - Boér Máté páros egy évvel ezelőtt itt a Szilveszter Rallye-n indult először az autóval, amit Béres József mögött a második helyen zártak.  Az idei

I.Nyíregyháza Rallye - Összefoglaló

Nyolc verseny, több ezer kilométer, és egymás mellett töltött órák százai után az összetett verseny 2. helyen zárta a 2018-as Országos Rallye Bajnokságot a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri László. A szezonzáró I. Nyíregyháza Rally utolsó gyorsasági szakaszán

Ünnepi készülődés

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna különleges évzáróval búcsúztatja a 2018-as rallye szezont. A páros ismét rajthoz áll a méltán népszerű szilveszter Rallye-n, ahol a tervek szerint fesztelen örömautózással köszönnek el az eredményekben gazdag évadtól. A

Újra versenyben! Újra itthon versenyez Botka Dávid! Az utolsó pillanatban állt össze a verseny Felemás évzáró Hátsókerekes autókkal az év utolsó versenyén I.Nyíregyháza Rallye - Összefoglaló Ünnepi készülődés
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum

Újra itthon versenyez Botka Dávid!

News image

Csapatépítő szezonjuk lesz az idei A 2018-as esztendő nem nevezhető sikerévnek a Botka Dávid életében. A szezon elején elszenvedett hatalmas bukás rányomta a bélyegét az egész évadra és év...

Bővebben

Az utolsó pillanatban állt össze a verse

News image

Az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy Lángi Attila is rajthoz áll a jubileumi Szilveszter Rallyen. A Varga Racing Team pilótája mellé ez úttal ismét egyik ellenfele, Te...

Bővebben

Felemás évzáró

News image

Vegyesen zárult a CREDOBUS-LPWMSport versenyzőinek a 2018-as év utolsó versenye a jubileumi Szilveszter Rallye. Pedig jól indult minden, a Tresó Ádám - Boér Máté páros a csodaszép Op...

Bővebben
Győzelem lánykéréssel
Írta: Faingyerek    2018. március 31. szombat, 10:57    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Sem az újdonságok, sem pedig a technikai problémák nem tudták megállítani az MR Racing Hondás alakulatát, az ifj. Fogarasi Attila - Papp Tamás duót, hogy megnyerjék életük első közös Országos Rallye Bajnoki versenyét a Credobus - Eger Rallye-t.


Pedig nem ment minden ilyen könnyen, hiszen az autó a verseny előtti héten megmakacsolta magát és nem forgott ki teljesen, ezért veszélybe került a csapat indulása és Attila lánykérése is. Sajtós Dénes és a szervizes fiúk kietettek magukért, napokon keresztül keresték a problémát, majd végül péntek hajnalban sikerült megtalálni, hogy az új kábelköteg okozza a hiba jelenséget. Áthidaló megoldással, de az autó megérkezett a pénteki gépátvételre. Így Attila készülhetett a rég óta tervezett lánykérésre, amit az egri patinás Dobó-téren a verseny hivatalos rajtceremóniáján ejtett meg. Szerencsére Alexandra nem kosarazta ki, így Atika duplán boldog lehetett a pénteki nap után.

Szombaton feszített időterv várta a versenyzőket, tizenkét gyorsasági szakasz volt a programban. Attila és Tomi kategóriájuk második helyén kezdett, majd az autó újra megmakacsolta magát. A szervizben a csapat korábbi versenyzője és a szervizcsapat megtalálta a hibás csatlakozót és innentől a srácok csak kategória első helyezést autóztak. Először ledolgozták az első körben begyűjtött hátrányukat, majd közel egy perces előnyt raktak össze.
„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen megvan az első hely és a 2WD Kupát is megnyertük. Kellett hozza a szerencse és az ellenfelek hibája is, de meg van. Köszönöm szépen Szilágyi Tominak, a csapatának és természetesen a páromnak, hogy ilyen csodás hétvégét szereztek nekem” – árulta el ifj. Fogarasi Attila, aki Miskolcon nagy csatára számít, hiszen a pletykák szerint a kategória tavalyi bajnoka ott csatlakozik be az idei bajnoksághoz, illetve a dobálós szűkebb pályákon a Peugeotok nagyon gyorsak lesznek.

A folytatásban a csapat teljes mértékben pontot tesz arra, hogy a hibás kábelköteg ne okozhasson hasonló problémát és a bajnokság második versenyére a Miskolc Rallye-ra koncentrál.
„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett Attila és Tomi győzelméhez” – értékelte a hétvégét Szilágyi Tamás, majd hozzátette. „Boldogok vagyunk, hiszen a srácok kitettek magukért és olyan győzelmet zsebeltek be, ami később nagyon jól fog jönni. Pedig mondtam nekik, nem kell az első versenyen nyerni, szokják az autót és az újdonságokat, aztán ha minden jó, akkor lehet menni. Eddig is tudtam, de bebizonyították, milyen alázattal állnak a sporthoz és remélem a jövőben hasonlóan szép sikereket érünk majd el együtt.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Mirelit Mirsa Zrt., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., GPsped Kft., Persped Kft., Prior Kft., Alox Kft., White PSL Trans Kft., Unit Design Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Bervent Hő - és Légtechnikai Kft., Telor Elektromontage Kft., Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Fiscat Online Pénztárgép, Berger Stanc Kft., KBT Dekor Hungary Kft., GULF Oil Hungary, Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft., Rolling Wash Kft., Lozandro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Winkler Gumiszerviz, Etik Trans Kft., ER-FA 2000 Faipari Kft., Kedvenc Kereskedőház Zrt., Pannon Led Kft., Galvox Felületkezelő Kft., Kereken-Pálya Kft., Vents Hungary Bodorvent Kft., Autogumiplaza-Pirelli, Autósport és Formula Magazin, Rally Café Magazin