7 másodperccel kell gyorsulni…
Rally1Sajtóanyagok 2020.10.09. admin 0
Az első futamon is ennyi hiányzott a második, majd a legutóbbin már első helyhez Velenczei Ádáméknak. Jön a Vértes Rallye és jók az előjelek, hiszen a Gulf Racing Hungary SKODA Fabia R5-el induló pilótája egy teljes versenytávot tudhat maga mögött, annyit sikerült teszten, versenyautóba ülnie. Továbbra is a bajnoki cím lebeg a csapat szeme előtt, de egy nehéz versenyen kell folytatni a jó szereplést és talán az időjárás sem fogja megkönnyíteni a mezőny dolgát a móri rali bajnoki futamon.
Elsőre harmadik, legutóbb második helyen végzett a Velenczei Ádám – Szőke Tamás egység és a bajnokságban így az előkelő második pozíciót foglalják el. A Gulf Racing Hungary párosának nem titkolt célja a bajnoki cím elnyerése és kedvenc versenyük előtt nagyon bizakodó a csapat.
„Szeretnénk megszerezni a győzelmet. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen négy-öt páros közül bárki nyerhet versenyt.” – mondta a tesztek után Ádám. „Másodikak vagyunk a bajnokság félidejében, 15 pont a lemaradásunk, ami nem reménytelen… Bármi lehet még, de minden futamon jól kell szerepelnünk, hogy legyen esélyünk a bajnoki címre.”
És ezért mindent meg is tesz a csapat, hiszen a verseny előtt újra komoly teszten finomították az autó beállításait. „Nagyon jó a versenyautónk, profi csapat készíti fel, a teszten már csak apró dolgokon próbáltunk finomítani. Már azt gondolom, belaktuk a SKODA Fabia R5-öt…” – és talán joggal mondhatja ezt a pilóta, hiszen majdnem 120 tesztkilométert tett meg a verseny előtt. „Volt lehetőségem a héten kipróbálni több R5-ös autót is. Tóth Tibiék Skodájával tudtam menni, amit ezúton is köszönök nekik és Vánsza Zsolti barátom autójába is ülhettem a RábaRingen, úgyhogy a héten már harmadik Skodával róttam a tesztkilométereket. Ha összeadjuk, akkor kijön a Vértes Rallye teljes versenytávja, úgyhogy mindenképp szerencsés hétnek mondanám a mostanit.” – mondta mosolyogva Ádi.
Ha hinni lehet az időjárás előrejelzéseknek, akkor esőre is lehet számítani a vasárnapi versenynapon. „Nagyon mondják a csapadékot és a pályák 25-30 százaléka fényes, fehér aszfaltos, ami esőben extra módon tud csúszni. Ezeket a gyorsasági szakaszokat mindenki ismeri, mindenki tudja a féktávokat. Viszont kiszámíthatatlan a fehér aszfalt az esőben… Ritmust kell váltani, amikor azon megyünk, nagyon pontos itinert kell írnunk a pályabejáráson.”
A Velenczei-Szőke duó mellett a csapatban szereplő Strider Zoltán – Apkó András egység is részt vett a teszten és ott lesz a Vértes Rallye-n. A Peugeot 208 R2-vel induló pilóta kedvenc pályája a nagyvelegi szakasz és a többi gyorsaságiról is jó emlékei vannak. A Gulf Racing Hungary színeiben az Országos Rally Challenge-ben BMW-vel induló Szilágyi Patrik ezúttal Späth Szabolccsal az oldalán próbálja megszerezni a 2WD+ kupa első helyét.
A Vértes Rallye központja Móron lesz, a szerviz az Ipari Parkban és vasárnap három különböző szakaszon, összesen kilenc mért gyorsaságin kell versenyeznie a magyar bajnokság több, mint 120 versenyzőpárosának.
A csapat partnerei:
Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., INFODOTS, Dr. Rettig Richárd, FERRO-PRESS Kft., Signal Print Kft., GPR & Partners Kft., Consult Team Kft., Gregor és Társai Nyomdaipari Kft.
Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.