A Hyundai-os páros sem hiányozhat
Rally1Sajtóanyagok 2021.04.17. admin 0
Egész napos teszttel készült az I. Therwoolin Boldogkő Rallyra az LPWMSport párosa, a Lovász Pál – Répás Zoltán duó.
A srácok az idei évre a Mitropa Kupa versenysorozatát tervezték be, de a járvány miatt nem tudni pontosan, hogyan, hol és mikor lehet külföldön versenyezni, így a hazai indulás mellett döntöttek.
„Sárisápon készültünk 2021 első bajnoki futamára, ahol száraz és vizes körülmények között is tudtunk autózni” – kezdte a beszélgetést Lovász Pál, majd hozzátette. „Az i20-as Hyundait télen tisztességesen felkészítettük, több új alkatrész került az autóba ezeket is ellenőriztük a teszten, és persze jó alkalom volt arra, hogy felvegyem az autó ritmusát.”
A Vértes Rallyn versenyzett utoljára Pál, ami már nagyon régen volt, talán ezért is van úgy, hogy szeretne egy jót autózni és nem teljesítménykényszer alá vonni magukat.
„A hétvégére nincs konkrét tervünk, természetesen megyünk a saját tempónkban és szeretnénk magunkat jól érezni. Nagyon erős professzionális, mezőny gyűlt össze. Mi legutóbb tavaly augusztusban versenyeztünk, így egész biztosan kell egy kis idő, hogy megfelelő legyen a sebességünk” – folytatta Pál.
„Ebben a helyzetben nagyon örülünk, hogy van verseny. Ez az autósport szövetség és a rendező kiváló munkáját dicséri. Külön öröm, hogy egy ilyen rangos és profi mezőny gyűlt össze idénre. Természetesen nagyon fognak hiányozni a szurkolók a pálya széléről és a szervizparkból. Sajnos rég találkoztunk, de még egy pici türelmet kérek Tőlük és bízom, benne hamarosan újra ott lehetnek Ők is a pályákon. Nekik fogunk autózni ezen a hétvégén” – zárta a beszélgetést Lovász Pál.
Partnereink: HUNNOID – B Euro Car Kft. – BCTC – BUS-CAR-TRUCK CENTER Kft. – ISUZU BUS HUNGARY Kft. – KF Mini Bus Kft.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.