A 2020-as szezonban volt futamgyőzelme és év végén a negyedik helyen végzett Velenczei Ádám. A SKODA Fabia R5 marad, továbbra is a Topp-Cars csapata biztosítja a technikai hátteret, de a fiatal szécsényi pilóta mellé az ötszörös abszolút bajnok navigátor, Bacigál Igor ül be és mindkettőjük nem titkolt célja, hogy megszerezzék a bajnoki címet. Nem lesz könnyű dolguk, de mindketten kellőképpen motiváltak!
„Nem volt rossz a tavalyi szezon, de lehetett volna talán jobb is…” – szól a rövid összegzés a 2020-as magyar rali bajnoki szereplésről. A huszonkilenc éves Velenczei Ádám harmadik teljes R5-ös szezonját értékelte ilyen tömören. „Nagyon komoly bajnokság lesz idén…Ostberg, Kopecky, de ugye itt van Bandi (Hadik András), Frici (Turán Frigyes), Vincze Feri. Komoly meccsek várnak ránk!”
Tavaly autót, csapatot és navigátort váltott a pilóta. Idén az autó és a csapat is marad. „Továbbra is a Topp-Cars Rally Team biztosítja számunkra az autót. Egész évben nagyon jó munkát végzett a csapat. A Fabia R5 versenyautónk megkapta a legújabb, 2021-es fejlesztéseket. Jelen állás szerint nincs ennél jobb Skoda szerintem.” – mondta bizakodóan Ádám.
Navigátorváltás történt, hiszen az ötszörös magyar bajnok navigátor, Igor Bacigál ül majd a jobb oldalon. „Igor tapasztalatához kétség sem fér! És amiben még nagyon erős, az a technikai háttér, hiszen nagyon jó kapcsolatai vannak a gyárban és olyan technikai hátteret tud biztosítani a csapat részére, amit a korábbi években is bizonyított. A tudása mellett szükség lesz még erre a plusz kapcsolatrendszerre is, amivel bajnokká tudunk válni.” – mondta új navigátoráról a Gulf Racing Hungary pilótája. „Nem mentünk még együtt, de biztos vagyok benne, hogy van olyan profi navigátor, hogy az összeszokással nem lesz gond. Én is mentem már több navigátorral, tudok alkalmazkodni. A szezonnyitó futam előtt egy kétnapos tesztet tervezünk, itinerből megyünk majd, a két nap alatt össze fogunk majd tudni szokni.”
„Korábbi pilótám terveiben nem szerepelt teljes szezon, én pedig szerettek a bajnoki címért versenyezni. Ádámmal már korábban is beszélgettünk, szimpatikus, ügyes srácnak tartom. Megpróbálunk menni a két gyári menő után!” – mondta a váltásról a szlovák nemzetiségű navigátor. „Az autónkba belekerült minden, amit idénre fejlesztett a Skoda gyár.”
„A célok? Egyértelműek!” – vette át a szót a pilóta. „Már a harmadik éve megyek R5-ös versenyautóval. Tavaly sikerült versenyt is nyerni. Ez egy nyerő felállás lehet, hiszen a Topp-Cars csapata és Igor is a legprofibb. Össze kell szednem magam és jól kell mennünk. Azt gondolom, hogy az utóbbi évek legerősebb szezonja előtt állunk, a magyar versenyzők is nagyon felszívták magukat és a két, nagy tapasztalattal bíró pilóta is húzni fog minket a még jobb időeredmények elérésére. Rengeteg kilométert mentek már a versenyautójukkal, összehasonlíthatatlanul nagyobb a rutinjuk. Nekünk talán a pályaismeret lehet egy kis előnyünk. Nem szeretnénk feltartott kézzel, minél jobb eredményt szeretnénk elérni. Az a cél, hogy a magyarok közt a legjobbak legyünk és fel tudjuk venni a kesztyűt a VB-s menőkkel. Minden futamon az első helyért fogunk harcolni! Igorban is maximálisan azt érzem, hogy a legjobb akar lenni és nyerni szeretne!”
A szezonnyitó Boldogkő Rally előtt a Velenczei-Bacigál páros nem indul a tesztfutamnak számító, a bajnokságban nem értékelt orfűi versenyen. Helyette a Topp-Cars Rally Team kétnapos intenzív tesztet szervez, ahol minél több kilométert szeretne közösen megtenni az újdonsült páros.
Reméljük, hogy lassan már nézőkkel is találkozva versenyezhet a csapat!
A csapat partnerei:
Betonútépítő, Euroaszfalt Kft., SIVA Group, Közmű Alagút, Forvett, STRAVIA, Tiszta Víz Üzletház, Confidenza, FLOW FUEL, LEAD DESIGN, S és K Nyomdatechnikai Kft., Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Gulf Lubricants Hungary, Good Safety, Szirt BAU Kft., CARDEX, Green Grass, VPT Caravan, Fit Müsli, MIG 21, Tatai és Társa, GASZTRANSZ Kft., Vodafone, KUHN Rakodógép Kft.
Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.