A részeredmények jók voltak
Rally1Sajtóanyagok 2020.12.11. admin 0
Nem sikerült befejeznie a 2020-as Mikulás Rallye-t a Solid Racing Team Ladás duójának, a Kállai Tamás – Szilassy Arnold párosnak, akik a negyedik gyorsasági szakaszon egy ékszíj szakadás miatt estek ki.
A verseny előtt úgy alakult, hogy Matics Barbi egy R5-ös Skodában navigálhat, ezért Tamásnak új navigátor után kellett néznie.
„Később találtam ki, mint az állandó navigátorom Matics Barbi, hogy menni szeretnék a Mikulás Rallye-n, ezért navigátor nélkül maradtam a verseny előtt. Az idei évben ismerkedtem össze a Solid Racing Team csapatával, és a verseny előtt ők ajánlották fel, hogy az Arnold beülne mellém” – kezdte a beszélgetést Kállai Tamás, majd hozzátette. „A csapattól mindenféle segítséget megkaptam és Arnolddal is nagyon szuper volt a közös munka.”
A meghívásos nevezési listán kaptak helyet, a kategóriájuk pedig erősnek mutatkozott.
„Voltak tervek a fejemben, hiába mi csak egy A csoportos Ladával indulunk a VFTS-ek és R2-es autók ellen. Az első szakaszon kaptunk egy dupla defektet és egy földkupac tetején felakadva töltöttünk három percet. Ha ez leszámítjuk, sikerült volna megnyerni az első gyorsot. Innentől kockázat nélkül mentünk, de nagyon jók voltak a részeredményeink” – tette hozzá Tamás.
A technikai sportok már csak ilyenek, a baj sokszor előjön, főleg egy ilyen kemény murvás versenyen, mint a Mikulás Rallye. A páros sem úszta meg ezeket, ennek ellenére harcoltak a dobogóért.
„A negyedik gyorsasági szakaszon a rajt után három kilométerrel elkezdett melegedni az autó és nem volt töltésünk. Félreálltam és akkor derült ki elszakadt ez ékszíj, így kiestünk a versenyből, amit nagyon sajnálunk. Csalódott vagyok, mert szerettem volna bizonyítani. A részeredményeink azt mutatták lett volna keresnivalónk a mezőnyben, mert az első szakaszon összeszedett hátrány ellenére is dobogóra tudtunk volna kerülni” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.
A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Kudo Trade Plus Kft., Mango Reklámügynökség Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Vibro-Service Kft., Labnet Hungary Kft., Global-Union Kft. – Kyocera.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.