Az első közös versenyük nagyon jó részeredményeket hozott a Velenczei Ádám – Igor Bacigál duónak. Az utolsó szakaszon rápróbáltak a fiúk arra, hogy még egy hellyel előrébb lépjenek, de egy borulás meghiúsította azt, hogy a második legjobb magyarként fejezzék be az I. Boldogkő Rally-t. Egerben még nagyobb csaták várhatók majd!
Két napos teszttel rázódott össze Velenczei Ádám új navigátorával, a rutinos Igor Bacigállal és a Topp-Cars Rally Team Skodájával, ami megkapta az elérhető legfrissebb fejlesztéseket. „Esőben teszteltünk a futam előtt két napot, nagyon jó beállításaink voltak a nedves pályákra, ami az utolsó körben jól is működött. Száraz beállításokat a SKODA mérnökével közösen raktuk össze, végigment a futam előtt a pályákon, versenyképesek voltunk már az elejétől fogva. Azt gondoltam, hogy nagyobbak lesznek a különbségek a VB-s pilótákhoz képest. Az első körben is már látszott, hogy ott tudunk lenni mögöttük nem sokkal, sőt még szakaszt is tudtunk nyerni!” – emlékszik vissza a futam első harmadára a szécsényi pilóta.
A továbbiakban is jó tempóban versenyeztek, tizedmásodpercekre menő csatákat vívtak a magyar párosok, de a lassítók érintéséért kiszabott büntetések nem mindig ezt mutatták. „Kaptunk negyven másodperc büntetést. Kettőről tudtam, hogy hozzáértünk a gumikhoz. A másik kettőről fogalmunk sincs. Lehetne erre fogni bármit is, meg akár arról is beszélni, hogy kellően egzakt-e ez a szabály, de próbáltunk ezen túllépni és az utolsó körre összpontosítottunk. Hasznos volt mindenképp a futam előtti esős teszt, hiszen két szakaszon is a legjobb magyarnak bizonyultunk.”
A verseny végére leesett eső kedvezett Ádáméknak, csak világbajnoki menők tudták megelőzni őket. „Az utolsó, a hosszú szakasz előtt 8.8 másodpercre volt tőlünk Frici és rápróbáltunk… Azért jöttünk, hogy minél több pontot szerezzünk. Ha versenyzünk, akkor versenyezzünk! Egy tempós bukkan után volt egy nagy jobbos kanyar. Lecsúsztunk az árokba, amivel nem is lett volna gond, de egy kis betontuskó átfordította az autó. Nem lett nagy baj, de nem tudtuk folytatni a versenyt, hiszen megsérült a hátsó futómű. Kiszálltunk, szaladtunk az OK táblával, hogy minél kevésbé zavarjuk meg a többiek versenyét. Bosszantott, hogy mínuszos lett a futamunk!”
„Nagyon jó volt az autó, köszönöm a Topp-Cars-nak!” – mondta a pilóta a verseny után. „Igorral is nagyon hamar összeszoktunk és az esés ellenére is azt gondolom, hogy meg van bennünk az önbizalom, hiszen tudunk gyorsokat nyerni. Van, amikor el kell engedni, hogy a legjobbak legyünk és a bajnokságot, a pontokat kell nézni. Ezt most megtanultam, remélem majd a többi verseny jobban sikerül!”
Igor is elégedetten összegezte az első versenyét Velenczei Ádámmal: „Számomra nagy öröm volt, hogy tudtunk nyerni gyorsaságit abszolútban és meg volt a tempónk. Kiemelném, hogy mennyire jól tudtunk együtt dolgozni a mérnökünkkel, a következő teszteken kicsit rá kell feküdnünk a lassítókra… Egerben, ha kevésbé lesznek változatosak az időjárási körülmények, akkor talán még közelebb tudunk kerülni a világsztárokhoz.”
Az autó napokon belül újra versenykész és a csapat az Ózd-Eger Rally előtt is tesztelni fog. Remélhetőleg a következő futamot már a nézők a helyszínen tudják végig izgulni.
A csapat partnerei:
Betonútépítő, Euroaszfalt Kft., SIVA Group, Közmű Alagút, Forvett, STRAVIA, Tiszta Víz Üzletház, Confidenza, FLOW FUEL, LEAD DESIGN, S és K Nyomdatechnikai Kft., Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Gulf Lubricants Hungary, Good Safety, Szirt BAU Kft., CARDEX, Green Grass, VPT Caravan, Fit Müsli, MIG 21, Tatai és Társa, GASZTRANSZ Kft., Vodafone, KUHN Rakodógép Kft.
Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.