Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Akkor fordul, ha nyomod neki Akkor fordul, ha nyomod neki
A Mikulás Rallye-n annak ellenére sem hagyott esélyt másoknak a Gulf Racing Hungary párosa a Szilágyi Patrik – Májer Dávid duó, hogy először versenyeztek... Akkor fordul, ha nyomod neki

A Mikulás Rallye-n annak ellenére sem hagyott esélyt másoknak a Gulf Racing Hungary párosa a Szilágyi Patrik – Májer Dávid duó, hogy először versenyeztek murvás talajon.

Partik korábban még nem ment murvás versenyen, de sokat autózott hóban, ami hasonló autózást igényel.

„Az első körben óvatosan kezdtünk, mert nem szerettem volna tönkretenni a szórakozásunkat, nagyon sok ember munkája, hogy mi is részt vehettünk a versenyen” árulta el Szilágyi Patrik, majd hozzátette. „Itt jöttem rá, hogy ezzel a Bmw-vel nem lehet óvatosan menni, mert csak akkor fordul jól, ha nyomod neki. Innentől ezt a sémát követtük, és egyre jobb eredmények születtek.”

Az első két körben másfél perc előnyt raktak össze, így belefért számukra az is, hogy az utolsó két szakaszra harmadik és negyedik fokozat nélkül menjenek ki.

„Az ugratókat kellett megtanulni, mert ezek megtréfálhatnak. Az orros ugrálásokat kerültük, a többit megpróbáltam elnyomni. Szerencsére mindenhol jól kiadta, nem úgy, mint a Kislőtér utolsó kanyarja, ahol már a pályabejáráson is bent volt a gumi. Az első körben már bentebb volt a gumi, így a következő körben nem akartam a cél előtt fékezni, hanem elnyomni ezt a kanyart is. A nyálkás aszfalton meg is ijesztettem magam és óriásit kellett fékezni, hogy egyáltalán elforduljunk, de beestünk az árokba, ahol megsérülhetett a váltó. Akkor vettük észre elment a harmadik és a negyedik sebességünk. Sokat tanakodtunk mi legyen, de végül a verseny folytatása mellett döntöttünk” – tette hozzá Patrik.

A váltó probléma nem hátráltatta a párost, szinte semmit nem veszítettek előnyükből és sikeresen teljesítették első Mikulás Rallye-jukat.

„A Kislőtéren hiányoztak ezek a sebességi fokozatok, de nem kaptunk így sem sokat, nagyokat fékeztem és visszaraktam kettőbe, hogy biztosan meg tudjunk állni. A Nagylőtéren nem volt ekkora hátrányunk és itt sem kaptunk sokat. Meg tudtuk őrizni az előnyünk nagy részét és az ORC 2WD+ és a YoungTimer 2WD+kategóriákat is meg tudtuk nyerni. Amikor a célon átmentünk, szívesen elkezdtem volna a napot, hiszen nagyon élveztük a Mikulás Rallye-t, ami nekünk az idei utolsó verseny volt” – zárta a beszélgetést Szilágyi Patrik.

A csapat partnerei: Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, Dr. Rettig Richárd, FERRO-PRESS Kft., Signal Print Kft., GPR & Partners Kft., Consult Team Kft., MM Infinity Kft., Infodots Kft.

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük