Amikor örülni lehet a kiesésnek
Rally1Sajtóanyagok 2020.10.16. admin 0
Talán senki nem örült még annyira annak, hogy kiesett a versenyből, mint Lángi Attila a Vértes Rallyn. Az ok nagyon egyszerű: a pálya szélén álló szurkolóktól visszakaptam a lelkesedését, a rallyba vetett hitét, amiért folytatja az idei bajnoki szereplését. Arról nem is beszélve, hogy legalább végre ő is tudott szurkolni a spottársainak…
Lángi Attila: Ahogy a verseny előtt is mondtam, nem igazán volt sok kedvem a hétvégi derbihez – és sajnos a rajtra sem jött meg. Azt gondoltam, hogy ahogy már érzem a rally feelinget az első gyorson, helyre áll majd a fejemben is a rend. De ahelyett, hogy élveztem volna, inkább az olajnyomás miatt kezdtem aggódni – az ugyanis folyamatosan alacsony értéket mutatott. A szakasz végén a nívópálca azonban azt mutatta, hogy fel vagyunk töltve olajjal, így csakis az olajpumpa lehetett a hibás alkatrész. Nem is csoda, hiszen a kedvetlenségem miatt a felkészítésre most nem fektettem olyan nagy hangsúlyt, mint szoktam, a gyári helyett használt alkatrészeket építettünk be a Z4-be. Cserére lehetőségünk már nem volt, ezért úgy döntöttem, hogy addig nyomom a gázt, amíg fel nem robban alattunk a motor – az olajnyomás-probléma ugyanis képes erre is. Arról nem is beszélve, hogy el is gumiztuk magunkat, hiszen esőhöz illő abroncsokat raktunk fel, ám mire a rajtba értünk, elállt az özönvíz. Nagy eredményeket nem tudtunk elérni a 70-80 lóerő hiányában, de mentünk, ahogyan csak bírtunk, és minden gyorsot ajándékként fogtunk fel. A 3. nagyvelegi szakasz azonban így is szenzációs volt, csúszkáltunk össze-vissza, amit nagyon élveztünk.
A következő körben az első gyorsot még kibírta a technika, a másodikon viszont feladta a küzdelmet. Kiestünk, de ez mégsem vette el a kedvünket – sőt, ez hozta vissza igazán. Az út mentén ugyanis találtunk egy nagyon kedves rajongótábort, akikkel jól elbeszélgettünk. A futamnak ez a része adta nekem a legtöbbet a hétvégén, sőt, az eddigi évben. Olyan visszajelzéseket kaptam ezektől a szurkolóktól, hogy visszakaptam a rallyba vetett hitemet. Bebizonyosodott, hogy amikor autózunk, azt nem csak mi élvezzük belülről, de a pálya szélén állok is élményként élik meg a mi „ökörködésünket”. És nekünk ez többet ér az eredményességnél. A Nyíregyháza Rallyt így minden eddiginél jobban várom, olyannyira, hogy még csak pár nap telt el a vértesi futam óta, de a kocsi motorja már a gépműhelyben van és dolgoznak rajta. A szállást is lefoglaltuk már, és tervezzük a tesztet a novemberi futam előtt, hogy a lehető legjobbat hozhassuk ki a BMW-ből a szurkolók és a mi örömünkre.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
- Montus Futómű Szerviz
- Blue16 gépjárművédelmi rendszer
- KSPEED Motorsport
- Janódob Kft.
- M-Power Kft.
- www.nonstopgumiszerviz.hu
- Opera Garden Hotel & Apartments
- IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg
- www.gearbox.hu
- S&T Consulting Hungary Kft.
- Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés
- PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
- Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint
- Köztérireklám.hu
- AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
- www.usascents.hu
- Sparcocucc.hu
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.