Az 1 perc megpecsételte a sorsunkat
Rally1Sajtóanyagok 2020.09.10. admin 0
Próbált küzdeni az Eger Ralin Jánosa Ákos és Rubóczky Attila a Forddal, de a váratlan büntetés után nemigazán volt értelme belemenniük semmilyen viadalba.
„Jó volt versenyezni, jó élményt adott, viszonylag jól is mentünk, ahhoz képest, hogy az egri szakaszokat nem csípjük annyira. A kedvünket akkor szegte az egész, mikor egy szombati etapon gyorsan mentünk, de csak másnap délben tudtuk meg, hogy 1 perc büntetést kaptunk. Félreértés ne essék, mi mentünk gyorsan, mi hibánk, de olyanról eddig nem tudtunk, hogy emiatt kiszabhatnak súlyos perceket. Illetve, ha erről nem csak másnap délben, hanem aznap tájékoztatnak, akkor lehet el sem rajtolunk vasárnap. Egyébként a pályák tetszettek, az esti gyorsot is élveztük, annak ellenére, hogy kicsit…a végén pedig már nagyon felhordásos volt. Az összes szakaszt megtartották, szóval panaszra okunk csak a büntetéssel kapcsolatosan lehet… és persze a nézők által átrendezett pályák nem túl viccesek olyan tempóban, ahogyan közlekedünk, le kéne már erről szokniuk. Az ötödik helynek annyira nem örülünk, mert jobb is lehetett volna, de most ennyi jutott az egri futamból részünkre” – mondta Ákos.
„Igazából magam is meg voltam lepődve, mivel az egri verseny nem a szívünk csücske, mert nem tartom kifejezett ralipályának. Ennek ellenére rendkívül jól sikerült, persze az eredményt leszámítva, mert az lehetett volna jobb is, de ez más tészta. Jól éreztük magunkat, jó volt az idő, nem volt technikai gondunk, nem kaptunk defektet, így élvezni tudtuk a versenyt. Az, hogy most volt egy kis bakink…és büntetést kaptunk, hát így jártunk, benne van a pakliban, ha gyorsan megy valaki etapon. Kicsit visszavetette a kedvünket, amikor megtudtuk, hogy egy perc büntetést kaptunk, és már felesleges lett volna hajtani. Viszont onnantól minden nyomás és teher nélkül mentünk, ami tök jó érzés volt… a lelkünknek mindenképp. Nyilván jobban örültünk volna egy jobb helyezésnek, mint a jelenlegi ötödiknek, de majd legközelebb…már ha lesz még idén egyáltalán lehetőség rá” – nyilatkozta Attila.
Reklámpartnereink:
Ali-Transport Kft. – Áruszállítás; Asonáj 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás; ConTruck Kft. – Tengeri konténerszállítás; CSMBT. Kft. – Fémmegmunkálás; HK Trans Kft. – Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft. – Mezőgazdasági Gépek; MaRo CAD Kft. – Egyedi kiállítási standok kivitelezője; Nivó Fitt Kft. – M. n. s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás; Sikoplast Recycling Kft. – M.n.s. egyéb speciális gép gyártása; Simon Zoltán e.v. – Áruszállítás; Tétény-Ker Kft. – Épületgépészet; Triskelion Group Kft. – Autóalkatrész Kereskedelem; Luxor-Szinter Kft. – Fémfelület-kezelés; Kamiker Kft. – Nyomda;
Szöveg: Tiba Anita
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.