Bronzérmesek Kurtosék
Rally1Sajtóanyagok 2020.12.11. admin 0
Igaz a Production Car Kupa dobogójának csak legalsó foka jutott idén Kurtos Róbert és Fridrik Gergő számára a bajnokságban, mégis bíznak a jobb és sikeresebb jövőben.
Miért kellett leadnotok a menetlevelet?
– A nyíregyházi futamon már mutatkoztak hasonló problémák, mint most, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottunk neki, mert nem mindig csinálta az akadozást a kocsi. Viszont a hétvégén már az első gyorsaságin újra kezdte a dadogást a motor, és a negyedik szakaszon elrajtoltunk, felraktam ötödikbe a rajt után, egy jobbosban visszaváltottam négy, három…és utána ismét négy, de már bőgött a motor, sehová nem haladtunk, eltűnt az ötödik sebesség. Az utolsó két kilométeren hol ment a motor, hol megállt. Gurultunk 300 métert, majd újra ment a motor. Sajnos még egy gyorsasági lett volna a szerviz előtt, és inkább nem vállaltuk be, hogy megint milliós kárt okozzunk. Sokadszorra idén…de ezt is el kellett engednünk.
Milyen érzések kavarognak benned?
– Nehéz ezt megmondani, mert mikor ott vagyunk a pályán és azt akarjuk minden flottul menjen, akkor mégis jön valami újabb és újabb probléma. Az idei év olyan nyögvenyelős volt, akármelyik oldalról nézzük. A hétköznapok és az autóversenyek tekintetében is. Az emberek fáradtak, feszültek…ezer meg egy gonddal a vállukon. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, persze ez nem panaszkodás…csak olyan jó lett volna méltón lezárni legalább az évet, és itt élményekről beszélek. Most ez így alakult, bízunk abban, hogy kicsit tudunk majd pihenni, a családdal lenni és hinni abban…jövőre talán jobb lesz.
Ennyi volt idénre?
– Igen. Lezártuk az évet, nem vágyunk már sehová, nem is indulunk sehol. A jelenlegi lehetőségek végesek, el kell tudni engedni a versenyeket és kicsit fejben rendezni a dolgokat. Jobban is teljesíthettünk volna idén, de most a Production Car Kupa 3. helyének kell örülnünk. Illetve annak, hogy Gergőékhez megérkezett a baba…gratulálunk a csapat nevében és jó egészséget kívánunk az egész családnak. A partnereknek köszönjük a bizalmat. A fotósoknak a sok szuper képet, a szurkolóknak pedig, hogy ebben a nehéz időszakban is szorítottak nekünk vagy a pálya széléről, vagy a virtuális világban. Köszönöm a csapat munkáját és a család türelmét, nélkületek sehol nem lennénk. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek.
Partnereink:
East Motorsport Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; New Foam System Hungary Kft.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Asap Hungária Kft.; A-G TRANS Kft.; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.