Mads Østberg újra megnyerte a pécsi versenyt! Forró hétvégén, gyors pályákon bizonyult a
legjobbnak az exvilágbajnok, aki tavaly is győzni tudott a legpatinásabb magyar ralin. Idén
az eddigi négyből három futamon indult és három futamon nyert a Citroën Rally Team
Hungary kettőse, az Østberg-Barth duó. A Tagai Racing Technology C3 Rally2 versenyautója
most is hiba nélkül működött.
Mads Østberg második szezonját futja a magyar ralibajnokságban és a pécsi Mecsek Rallye
volt az első verseny, ahol ismerős környezetben, részben ismerős gyorsasági szakaszokon
tudott versenyezni. A 2020-as év WRC2 világbajnoka tavaly nyerni tudott ezen a futamon és
most is hasonló eredményt várt el magától.
A futam előtt még egy kedves esemény zajlott a Tagai Racing Technology szervizsátrában. A
Citroën a magyarországi gyerekeknek egy rajzpályázatot hirdetett, ahol a jövő versenyautóját
rajzolhatták meg. A győztesek találkozhattak Mads-szel, aki beültette őket a versenyautóba,
elmesélte, hogyan is zajlik egy versenyhétvégéjük és még a szervizkamion rejtett kincseit is
megmutatta.
Az első versenynap a második helyen zárt a versenyzőpáros, volt pár lassító, ami túl szűkre
volt kihelyezve és néhány pályaelem, ami nem az itinerben szereplő helyen volt, de Mads és
Patrik a második nap elején átvette a vezetést és ezt már nem is adta át a verseny végéig.
Újra nyert tehát a Citroën C3 Rally2! Idén három versenyen indult a csapat, mind a három
futamon hiba nélkül teljesített a versenyautó és az első helyen végzett a Mads Østberg, Patrik
Barth egység.
„Nagyon élveztük a hétvégét. Az első nap nem voltam még kellően magabiztos, de szombaton
már tudtunk egy kis előnyt felépíteni, ami elég is volt arra, hogy beosszuk. Nem volt könnyű,
hiszen a magyar mezőny eleje nagyon kemény, nem adták könnyen meg magukat a srácok, az
utolsó méterekig koncentráltan kellett versenyeznünk.” – nyilatkozta boldogan a céldobogón
Mads. „Nehéz verseny volt, de élveztük minden pillanatát! Köszönöm a csapatnak a remek
munkát és mindenkinek, aki segíti a versenyzésünket és az összes szurkolónknak, akikkel jó
volt újra találkozni!”
A magyar ralibajnokság következő futama július végén az egyetlen murvás verseny, a
Székesfehérvár – Veszprém Rally lesz. Tavaly ez a verseny kimaradt a Citroën Rally Team
Hungary programjából, de idén ott lesz a C3Rally2 Veszprémben!
A csapat partnerei:
C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing, Autószöv Gyöngyös
C3Rally2Family #CRTH
kiadja: Dudás Endre, a Citroën Rally Team Hungary sajtófelelőse
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.