Hét páros nevezett 2021-ben a Peugeot Kupába, ebből öten már a szezonnyitón is rajthoz állnak. A negyedik évadot kezdi idén a népszerű kupasorozat, ahol azonos technikai feltételekkel versenyeznek egymás és az idő ellen az indulók. 2021-ben már a legújabb fejlesztésű Peugeot 208 Rally4-es versenyautókkal indulnak a sorozat szereplői, akik többször is teszteltek az első éles bevetés, a hétvégén megrendezendő szezonnyitó Boldogkő Rally előtt.
A rally vitathatatlanul a legnépszerűbb autósport szakág Magyarországon. A Peugeot gépjárművek magyarországi forgalmazója négy éve indította útjára kupasorozatát, ahol ugyanolyan autókkal, ellenőrzött technikai feltételekkel, pénzdíjas értékelésben versenyeznek a Peugeot Kupába nevezők. Idén autót váltott a Kupa, a legújabb, turbós, Rally4-es kategóriájú Peugeot 208 adja a sorozat alapját.
„Három sikeres évet tudhat maga mögött a kupa.” – mondta az szezonnyitó előtti közös teszt után Balkányi György, a Peugeot magyarországi ügyvezetője. „A fő célunkat elértük, a Peugeot Kupában versenyzők jó eredményeket értek el kategóriájukban, ráadásul a küzdelmek a nézőknek is tetszettek. A sorozat beváltotta az elképzeléseinket, hiszen a Kupában fiatal versenyzők tudják kipróbálni magukat, mielőtt magasabb kategóriába lépnének. Örülök, hogy az új versenyautó okozta váltás nem törte meg a sorozat lendületét. A Peugeot 208 Rally4 versenyautók sokkal gyorsabbak, könnyebben kezelhetők. Ügyes pilóták jelentkeztek idén is, biztos vagyok benne, hogy nagyon kiélezett küzdelmek lesznek.”
A versenyzőket nem csak a tesztek alatt, hanem a futamokon is segíti a kupa állandó mentora, a hétszeres magyar bajnok Tóth János. Emellett a technikai felügyeletet ellátó Tagai Racing Technology nyújt mérnöki segítséget, valamint az alkatrészellátásban is segíti a csapatokat. A Pirelli versenyabroncsok hazai forgalmazója a legideálisabb gumikat biztosítja minden indulónak a különböző időjárási körülményekhez.
A tavalyi bajnok, Német Gábor nagyon örül, hogy van lehetősége az új autóval is versenyezni. „Komolyabb tempót lehet vele menni, ez már az első tesztkilométereken kiderült. Megpróbáltam megfogadni azokat a tanácsokat, amiket a segítőktől kaptam. Nagyon jó hangulat volt, illetve van a kupában, szeretek ebben a légkörben versenyezni.” Gábor mellé egy tapasztalt navigátor ül idén, Szőke Tamás, aki abszolút magyar bajnokként is bizonyította már rátermettségét.
A kupasorozat egyetlen női párosa a Vogel Adrien – Notheisz Ivett kettős. Az év női raliversenyzője izgatott volt a tesztek után. „Szeretném minél hamarabb megismerni a Peugeot-t, illetve a lehető legtöbb versenykilométert menni vele, és természetesen, ha lehet, megcsipkedni a fiúkat…” – mondta a versenyzőnő, aki az Európa-bajnoki futamokat helyezi idén előtérbe, de amikor teheti, elindul az itthoni versenyeken.
Hangodi Bendegúz az érettségijére készül májusban. Az elsődleges feladatának ezt tekinti a fiatal pilóta, de nem szerette volna kihagyni a szezonnyitó futamot sem, így az előzetes tervek ellenére ott lesz ő is a boldogkői rajtban új navigátorával, a Dakar Rally-t többször is megjárt Bunkoczi Lászlóval.
A Rally2 bajnokság korábbi bajnoka is átpártolt idén a Peugeot márkához. A nyíregyházi Trencsényi Vince, Szegedi Máté navigálásával szeretne ebben a sorozatban is bajnokságot nyerni. „Megtetszett a koncepció és az a támogatási rendszer, amit a Peugeot és a Rally szakág a sorozat mögé tesz.” Az első tesztkilométerek után úgy nyilatkozott a pilóta, hogy jó beállításokkal nagyon gyorsan lehet majd menni ezzel az autóval.
Viszló Csaba a második szezonját tapossa a Kupában. A gokartsportból átnyergelt versenyző szerint az új versenyautó sokkal megengedőbb, a turbó adta nyomaték nagyobb tartományban áll rendelkezésre. Mellette is rutinos navigátor, Czakó Janek diktálja majd a kanyarokat.
A kupasorozatban leadta a nevezését, de az első futamon még nem indul Csoma András, aki a Historic bajnokságból érkezett a Peugeot Kupába. Könnyebben kezelhető autónak tartja a Peugeot 208 Rally4-et, de még az éles bevetés előtt szeretne minél több tesztkilométert gyűjteni. Versenyzését az idén negyvenedik rallys szezonját taposó, ikonikus versenyző-navigátor-rallysulit vezető, Radó István segíti.
Schubert István, Schmidt Tamással nevezett a sorozatba. Az ő autójuk még nem készült el, de nagyon remélik, hogy a második versenytől már ők is részesei lehetnek a küzdelmeknek.
A szezonnyitó futam a Miskolcról a hangulatos Boldogkőváraljára költözött I.Boldogkő Rally lesz, melyet április 17-18-án rendeznek meg, ahol kilenc gyorsasági szakasz vár az Országos Rallybajnokság 78 indulójára.
Újdonság, hogy idén a Peugeot Rally Cup 6 országban megrendezett külföldi versenyeire is nevezési jogot nyernek a magyar kupa résztvevői, így akár a francia, az olasz, a benelux, a spanyol vagy a cseh Peugeot kupában is megmérettethetik majd magukat.
A Peugeot 208 Rally4 Cup Hungary első futamának indulói:
#22 Német Gábor Szőke Tamás Kole Media Center Kft.
#23 Hangodi Bendegúz Bunkoczi László Prestige Motorsport Kft.
#24 Trencsényi Vince Szegedi Máté Extrém Sport Team Kft.
#25 Vogel Adrienn Notheisz Ivett Roger Racing Kft.
#26 Viszló Csaba Czakó Janek Rally Cafe Média Kft.
Peugeot 208 Rally 4 technikai adatok
Karosszéria | Peugeot 208 széria önhordó karosszéria, hegesztett belső merevítő csővázzal |
Borítólemezek | acél és műanyag |
Motor | |
Típus | EB2 Turbo |
Furat x löket (mm) | 75 x 90,48 |
Lökettérfogat (cm3) | 1199 |
Max. teljesítmény (LE@1/perc) | 208@5450 |
Max. forgatónyomaték (Nm@1/perc) | 290@3000 |
Fajlagos teljesítmény (LE/liter) | 175 |
Szelepvezérlés | kettős felül fekvő vezérműtengely, hengerenként négy szelep |
Üzemanyag-ellátás | Magnetti Marelli közvetlen befecskendező rendszer |
Erőátvitel | |
Hajtott kerekek | első |
Tengelykapcsoló | kéttárcsás, kerámia-fém, 183 mm átmérőjű |
Sebességváltó | Sadev ötfokozatú szekvenciális |
Differenciálmű | mechanikusan önzáró |
Fékrendszer | |
Elöl | 330 mm (aszfalt) / 290 mm (murva) féktárcsa, négydugattyús nyereg |
Hátul | 290 mm féktárcsa, kétdugattyús nyereg |
Kézifék | hidraulikus |
Felfüggesztés | |
Típus | McPherson rugóstagok |
Lengéscsillapítók | Öhlins, három irányban (kis és nagy sebességű berugózás, kirugózás) állítható |
Kerék és abroncs | |
Keréktárcsák | Speedline 7×17 vagy Speedline 6×15 |
Gumiabroncsok | 19/63-17 vagy 16/64-15 |
Méretek | |
Hosszúság (mm) | 4052 |
Szélesség (mm) | 1738 |
Tengelytáv (mm) | 2553 |
Üzemanyagtartály (l) | 60 |
Tömeg (kg) | 1080 min. / max 1240 versenyzőkkel együtt |
A PEUGEOT MÁRKA
A PEUGEOT egy világszerte prémium megoldásokat kínáló márka. Fő értékei az Igényesség, a Büszkeség és az Emóció. A márka több mint 160 országban van jelen, 10 ezer kereskedést működtet, és 2020-ban csaknem 1,2 millió új gépkocsit adott el. 2021-ben, a fennállásának 210. születésnapját ünneplő PEUGEOT márka új arculattal jelentkezik: a címerpajzsot formázó logó a márka személyiségét, időtállóságát fejezi ki. A PEUGEOT a személy- és haszongépjárművek teljes kínálatában bevezette az elektromos meghajtást, ezen kívül egy új koncepcióval is jelentkezik, amely a Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance modellcsalád első tagja az 508 PEUGEOT Sport Engineered.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.