Fordított taktika
Rally1Sajtóanyagok 2020.08.14. admin 0
Talán még sosem volt olyan, hogy a versenyre való utazás előtti utolsó pillanatokban ne dolgozott volna még Lángi Attila és csapata a BMW Z4-n. Most viszont úgy néz ki, hogy az M Coupé nem okoz álmatlan éjszakákat gazdájának. A Salgó Rallyról való visszatérése óta harcra készen várja a következő derbit – mindössze csak kozmetikázni kellett egy kicsit. A Varga Racing Team ASE pilótája azonban óvatosan fogalmazta meg céljait, terveit a HELL 26. Miskolc Rallyval kapcsolatban.
Lángi Attila: Bevallom őszintén, Salgó Rally óta nem igazán nyúltam hozzá a Z4-hez. Akkor jól működött, nem volt semmi baja – most mi lenne? A tökéletesen felesleges változtatni. Ez voltaképpen egy utcai autó, nem esik szét semmitől, maximum, ha összetörjük. De nyilván nem ez a célunk.
Eddig nem nagyon szerepeltünk jól Miskolcon, de általában a saját hülyeségünk miatt. Igazi fogcsikorgató pályák várnak ránk, sokat számít majd az, hogy mennyire leszünk bátrak, merjük-e majd nyomni neki a gázt. Sokat nyom majd a latba, hogy a prológon hogyan fogunk szerepelni, mert az már megalapozza a hangulatunkat a másnapi menetelésre. Pont ezért azon vagyunk, hogy jól megvágott, kopott gumikat találjunk péntek estére, amivel nagyot tudunk porolni, és igazán látványosan tudunk autózni, hogy minél inkább kiszolgáljuk a közönséget.
A cél tekintetében most fordítva közelítem meg a dolgot – úgyis mindig az ellentétje valósul meg annak, amit szeretnék. Most minél lassabban, folyamatosan rossz teljesítményt nyújtva, lehetőleg a legvégén kellene célba érnünk. (Hátha a mostani, kimondott taktika hatására végre sikerül jó eredményt elérni. Hiszen a múltkor is azt vártam fixen magunktól, hogy jó időket fogunk menni, aztán persze ez egyáltalán nem jött be…)
Nagyon remélem, hogy a változékony időjárás előrejelzés ellenére nem fog leszakadni az ég, mert az az erdős részeken nem lenne annyira szerencsés olyan körülmények között autózni. A nyári kánikulával még így is könnyebben megbirkóznánk, csak sok vizet kell vinnünk magunkkal. Meglátjuk, mi lesz, de bízom benne, hogy nem sújtjuk magunkat még egy olyan balszerencsés versennyel, mint amilyen a múltkori volt. Számomra nem is a helyezés lenne a fontos, hanem maga az érzet, az eredmény. De azért számolnunk kell a nagyon jó ellenfelekkel is, akik tartogathatnak meglepetéseket a kategóriában.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
- Montus Futómű Szerviz
- Blue16 gépjárművédelmi rendszer
- KSPEED Motorsport
- Janódob Kft.
- M-Power Kft.
- www.nonstopgumiszerviz.hu
- Opera Garden Hotel & Apartments
- IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg
- www.gearbox.hu
- S&T Consulting Hungary Kft.
- Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés
- PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
- Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint
- Köztérireklám.hu
- AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
- www.usascents.hu
- Sparcocucc.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit – sajto.langilovagok@gmail.com
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.