A Nyíregyháza-Zemplén Rali közel áll a Kurtos Robi – Fridrik Gergő kettős szívéhez, hiszen ez a környék egyben az otthonuk is.
Féltengely kicserélve, a kocsi már rég tréleren a versenyre?
– Persze…viccesek „teccccenek” lenni. 😊 Már át van építve murváról aszfaltra. Tegnap pedig eljutottam futómű beállításra, de időm még nem volt arra, hogy ki is próbáljam. Ne akarjunk már ugye mindent is. Viszont újra lett programozva a versenyautó, amit illene pár kilométerrel megtisztelni, hogy lássuk mennyi az annyi. Emellett még finomítgatjuk a versenyhétvégével kapcsolatos teendőket, aminek egyik része ugye itt lesz nálunk Pálházán, abban is segédkezem.
Szóval most sincs időd a saját dolgoddal foglalatoskodni? 😊
– ÓÓÓ, ha tudnád milyen hosszú egy nap, meg is lepődnél, leginkább mikor úgy érzed, hogy pont a semmire elég a 24 óra. De nem hiszem, hogy ez ebben a közegben úgy bárkinek is újdonság lenne, inkább már majdnem természetes. Viszont jól állunk, mert legalább adott a hely a szervizparknak és az átvételnek, ez is valami. Viccet félretéve megy a „hajtáspajtás”, mint minden Nyíregyháza-Zemplén és Pálháza Rali előtt. De mindenki megnyugodhat, mert az évek azt mutatják, hogy az utolsó utáni percben mi is ott állunk a rajtvonalnál, ha nem is frissen, de legalább lelkesen.
Számíthatnak a nézők és a versenyzők változásokra?
– Igen, mindig próbálunk egy kis újdonságot belevinni a pályákba, reméljük az idei évben sem okozunk csalódást. Bízunk benne, hogy sok szépet mondanak majd a külföldi versenyzők a Zempléni gyorsokról, amihez reméljük egy tökéletes őszi, napsütéses időjárás fog társulni. Amiben még bizakodunk, hogy nagyon-nagyon sokan kimennek a természetbe és összekötik a családok a kellemeset a hasznossal, és szurkolnak minden versenyzőnek. Mi saját magunk nevében azt mondhatjuk, hogy kifejezetten sokat számítanak a szurkolók, hiszen ők adják kívülről a hangulatot nekünk, amit mi próbálunk látványos autózással meghálálni.
A bajnokságot még nem engeditek el?
– Igazából matematikai esélyünk még van, ha jól emlékszem a második és a harmadik helyre is, de mivel technikai sportról beszélünk… és az idén nem annyira voltunk szerencsések, így azt mondom bármi jól jön. Nem fogunk kockáztatni, egyben akarjuk hazavinni a Mitsubishit, de azért, aki ismer azt tudja ez olyan szépen hangzik, mikor viszont beülünk, nem is tudjuk mi volt a terv…mert menni kell és élvezni az egészet.
Partnereink:
Kelet Autósport Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; ztvmotorsport.hu
Szöveg: Tiba Anita
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.