Házi Kupa a Veszprém Rallye-n
Rally1Sajtóanyagok 2022.07.22. admin 0
Elérkezett az idei első murvás verseny ideje, amiből a PSZA Motorsport csapat sem maradhat ki. Újra erős mezőnnyel érkeznek a hétvégi versenyre, ahol a sziklás talaj mellett a por és a hőség is nehezíti majd a versenyzők koncentráló képességét.
„Murva szerető csapat vagyunk, de ezt már nagyon sokszor hangoztattuk” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Szabó Árpád, majd hozzátette. „Erre a Veszprém Rallye-ra is több egyesületbeli és egyesületen kívüli versenyzővel készülünk. Állandó murvás résztvevőnk Nagy Gábor, Zagyva Lajos és Helembai Zsolt, akik az idei versenyről sem hiányozhatnak. Gabi és Zsolti a megszokott Ladával vesz részt a viadalon és hozzájuk csatlakozik Hinger Dávid és Gönczöl Ferenc, így a P13-at át is nevezhetnénk PSZA Kupának, hiszen csak PSZA Motorsportos versenyző indul benne. Zagyva Lajos tavaly csatlakozott a csapathoz, akkor még a szívó 208-assal, most a 208 Rally4-gyel megy. Tavaly nagyon kiemelkedő eredményt nyújtott, idén biztosan megmutatja a fiataloknak, hogy van még hova fejlődni. Természetesen csak vicceltem, de mindannyian tudjuk Lajos nagyon gyors murván.”
A Peugeot Kupa életre hívásától most először lesz murvás verseny. Berta Laci is ott van az indulók között, aki szintén most megy először ezen a talaj típuson. A csapat már tesztelt, de mennek a hivatalos teszten is, hogy még több tapasztalatot szerezzenek.
„Nyirádon Laci kipróbálta az autót laza talajon. Nagyon pozitív élményei vannak, de ez így szokott lenni az első bálozókkal. Sikerült egy jó beállítást kitalálnunk, amin szeretnénk finomítani a csütörtöki hivatalos teszten. A célja a versenyen a pontszerzés, hiszen a bajnokság szempontjából csak ez fontos” – tette hozzá Árpád.
Rally1-ben egy új páros is debütál majd a csapatnál a Bacsa Tamás – Hanyik Gergely duó személyében. Tamásék a Lisztes Trans és a Berta Laci jóvoltából a csapat Rally3-as autóját viszik táncba.
„Nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen tehetséges pilóta nálunk kezdi meg az idei szezonját” – folytatta Szabó Árpád.
A Rally2-es mezőnyben egy kis kihagyás után a PSZA Motorsport színeiben tér vissza a murvára Virág Tamás és Matics Barbara, akik újra a saját autójukkal mennek majd.
„Mindenféle segítséget megadtunk Tomiéknak, hogy rajthoz tudjanak állni Veszprémben és reméljük, egy szép hétvégét tudhatnak majd ők is maguk mögött. A Rally2 Veszprémben kissé szerény mezőnnyel érkezik, de ott lesz még az indulók között Tellér Antal is, így az egyesületünk a mezőny közel ötödét adja. A csapat 208-as Peugeotjával pedig Goller Ákos indul, aki szintén első bálozó murván. Az első teszten már Ákos is túl van és nagyon várja a folytatást” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.
Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Solution 4 All Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt.Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft.,Mobil Vizsgáztató Kft., BPracing.hu, Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, KBL-Trend Home Hungária Kft., Charvát Kft., Panka Plast Kft., YourStock24 Kft.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.