Embert próbáló verseny volt
HistoricSajtóanyagok 2020.11.15. admin 0
A 2020-as Historic Rally Bajnokság D2-es kategóriájának második helyét szerezte meg a Solid Racing Team Ladás párosa, a Gyenes András – Horváth Levente duó, akik a Nyíregyháza Rally-n a harmadik gyorsasági szakaszon egy tengelycsonk törés miatt búcsúzni kényszerültek.
András és Levente először versenyeztek a zempléni pályákon, amik nagy koncentrációt igényeltek. Sok helyen nedves útburkolat és vizes falevelek várták a párosokat, de a murvás és saras kihordások is előfordultak helyenként.
„Számunkra egy teljesen pályaidegen verseny volt a Nyíregyháza Rally, korábban sosem versenyeztünk ezeken a szakaszokon. Az, hogy nem volt helyismeretünk, nagyon megnehezítette a dolgunkat” – kezdte a beszélgetést Gyenes András.
A versenyt a Rabócsiringen egy 2,4 kilométeres szinkronpályán kezdték, ami nagyon nézőcsalogató volt.
„Az első gyorsasági szakaszra éppen hogy oda értünk, úgy, hogy a kis településeken nyomni kellett a gázt, ezt a rendezőség szerintünk benézte, adhattak volna rá hosszabb etap időt. Egyébként ezen a Máriapócsi szakaszon sikerült látványosan a nézőknek autóznunk. Annak ellenére, hogy a szakasz beleszámított a versenybe, ez inkább még is a nézők kiszolgálásáról szólt” – tette hozzá András.
A szombati napon nyolc nehéz szakaszt kellett volna teljesíteniük, köztük két hazai viszonylatban hosszúnak mondható 24 kilométeres gyorsaságival.
„Szombat reggel egy baleset miatt etappal kezdtünk, majd a 24 kilométeres füzéri gyorsasági 19-ik kilométerénél a bal első kerekünk elszabadult. Utólag kiderült a tengelycsonk tört el. Sajnos nekünk itt véget is ért a versenyünk. Amúgy a szakaszon már a fékkel is akadt probléma, instabil volt az autó. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kitört kerekünk nem talált el senkit és nem egy sok fás, vagy szakadékos helyen történt” – tette hozzá András.
A csapat szezonja ezzel befejeződött, a motor, a váltó és difi alkatrészeik is lefutották a kilométerüket, így el is kezdtük a 2021-es felkészülést.
A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Kudo Trade Plus Kft., Mango Reklámügynökség Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Vibro-Service Kft., Labnet Hungary Kft.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.