Jó lett volna végigmenni
Rally2Sajtóanyagok 2022.01.08. admin 0
Nem sikerült teljesíteni a 2021-es Szilveszter Rallye-t a Solid Racing Team új Ladás párosának, a Kállai Tamás – Kondella-Fülep Edina duónak, de nem csalódottak, hiszen tesztelés és nézői szórakoztatás céljából érkeztek a Hungaroringre.
Műszaki hibával indult a versenyük, mindjárt az első szakasz rajtja előtt beesett a kuplung pedál, mert szétesett a kuplung munkahenger.
„Az IE előtt álltunk, mert kicsit korábban érkeztünk oda és előrébb szerettem volna gurulni, hogy jobban lássuk az órát, de nem sikerült, mert bent maradt a pedál. Megszűnt a hajtás, ezért a helyszínen próbáltam megjavítani, de csak annyira sikerült, hogy a szervizig vissza tudjak gurulni. Ott sikerült rendet rakni, de kikéstünk a rajtból és egy jókora büntetéssel vágtunk neki a versenynek” – árulta el Kállai Tamás.
A csapat kicsit szomorkodott, de nem az eredményért jöttek, ezért folytatták a versenyt. Az első körben sokat csúszkáltak, a kopottabb téli kereket miatt.
„A második kört már egy teljesen másik kerék szettel kezdtük meg, az már nagyon tetszett mindkettőnknek. A második nap új gumik kerültek fel a kocsira, de nem az időeredményeket tartottuk szem előtt, látványosan autóztunk a magunk és a kilátogató nézők számára. A célban lettünk figyelmesek, hogy ennek ellenére az időeredmények is nagyon jól sikerültek” – tette hozzá Tamás.
Az utolsó kör előtt ismételten megmakacsolta magát a technika, az ötödik szakasz előtti rajtvárakozóban felakadt a gáz, ezért újra Tomi szerelői beavatkozására volt szükség.
„Sajnos ez a hiba sem volt javítható a helyszínen, ezért a szervizben megbeszéltük, hogy nem folytatjuk a versenyt. Annak ellenére, hogy megcsináltuk a kocsit, újra nagyot késtünk volna és nem szerettünk volna kapkodni és a mezőny végén menni. Azért jöttünk a versenyre, hogy teszteljünk, hogy most jöjjenek ki a hibák, nem pedig jövőre a Rallye2-es szezonban. Ebből a szempontból pozitív versenyt zártunk, nyilván a csalódottság abból fakad, hogy nem tudtunk végigmenni” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.
A folytatásban a csapat a 2022-es Rallye2 Bajnokságra készül, szeretnének ott lenni az orfűi első versenyen.
A csapat együttműködő partnerei: Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Suzuki Barta., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., VPT – Caravan / Hymer – Magyarország., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.