Jól lezárni az évet
Rally1Sajtóanyagok 2020.10.09. admin 0
Az idei utolsó Rallye1-es versenyére készül a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa a Strider Zoltán – Apkó András duó.
Szeretnek ezen a környéken versenyezni, sok jó emlékük van ezekről a pályákról, sőt a nagyvelegi pálya Zoli abszolút kedvencei közé tartozik.
„A székesfehérvári versenyekről jók az emlékeim, szeretem ezeket a pályákat és nagy örömömre szolgál, hogy a hosszabbik nagyvelegi pálya visszakerült a versenybe, mert ez az egyik kedvenc gyorsasági szakaszom” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán.
Szinte minden fehérvári versenyről kupával tértek haza, ám az idei év kicsit más a számukra. Mondhatni csak mennek, de nincs esélyük a jó eredményre. A Fordok más világban járnak, a Peugeotok között pedig nem értékelik őket.
Eger után nagy tanúság volt, hogy nem teszteltek a verseny előtt, ezért ezt most semmiképpen nem szeretnék kihagyni. A versenyt megelőző csütörtökön próbáljuk magukra hangolni az autót.
„Csütörtökön Baranyában tesztelünk majd Ádámékkal. Nincs közel, de nagyon hasonló pályát sikerült találnunk és a logisztika is így jön jól ki. A Vértes Rally lesz az idei az idei utolsó Rallye1-es versenyünk. Nyíregyházát nem is terveztük, a Mikulás Rallye-hoz pedig nincs murva futóművünk” – tette hozzá Zoli.
A 2020-as Vértes Rallyn vasárnap kilenc gyorsasági után hirdetnek majd győztest.
A csapat partnerei: Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, Dr. Rettig Richárd, FERRO-PRESS Kft., Signal Print Kft., GPR & Partners Kft., Consult Team Kft., MM Infinity Kft., Infodots Kft.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.