Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Keményen kellett küzdeni Keményen kellett küzdeni
A zempléni pályák szinte mindenkiből kivették az erőt, így van ezzel Kurtos Robi és Fridrik Gergő is. Az mondják megérte harcolni, mert a Production... Keményen kellett küzdeni

A zempléni pályák szinte mindenkiből kivették az erőt, így van ezzel Kurtos Robi és Fridrik Gergő is. Az mondják megérte harcolni, mert a Production Cup 1. helyét adták cserébe.

Minden úgy lett… ahogy lennie kell?
 Szerintünk igen. Ha a versenyt összegezzük, akkor számunkra „majdnem” minden tökéletesen alakult. Nehéz pályák voltak, ez igaz, és az időjárás szinte egy percig nem kedvezett nekünk, de célba értünk. Nem is olyan rossz helyen, hiszen a Production Cup 1., az ORB abszolút 7., és az RC2 9. helyének örülhetünk. 
Mit értesz a „majdnem” minden tökéletes volt alatt?
– Nem a verseny szerves része, mégis sikerült ismét felhúznom magam. Tarcal közepétől jött utánunk egy rendőrautó, majd Tokaj előtt szabályosan előztem, ennyi elég is volt nekik, hogy igazoltassanak. Elmondták, hogy felvételt készítettek rólunk, melyet kértünk többször mutassák meg, hol hibáztunk, ugyanis betartottuk a sebesség korlátozásokat és minden egyebet. Nem tudták megmutatni, hiába mondtuk, hogy nem szeretnénk kikésni, csak nézzük meg a felvételt, írják meg a büntetést, ha jogos, aztán haladjunk. Kiszálltunk, telt az időnk, és nem tudtuk megértetni velük, hogy természetesen nem mindegy a büntetés nagysága, de nekünk most a verseny a fontos, és hogy időben beérjünk. Rossz érzés olyanért büntetést fizetni, amit nem tettünk, sajnáljuk, hogy ilyen emberek akadályoztattak bennünket. Vagyis több versenyzőt, mert ahogy hallottuk, voltak olyan párosok, akik a sokszorosát kapták csekken bónuszként. Ja és három perc büntetés kikésésért. A másik pedig, hogy Kishuta előtt valaki kifordított egy rönköt elénk, amit szerencsére éppen ki tudtunk kerülni, de eszembe jutott az illető édesanyja. Innen üzenem annak az idiótának, hogy ez csak szerinted vicces, minden más normális épeszű ember tudja, hogy ez a versenyzők életnek veszélyeztetése! Ezek kicsit felvitték a pulzusunkat, de aztán másik oldalról közelítettük meg, inkább hálásak voltunk, hogy semmi baj nem történt. 

De azért volt vidámabb része is a futamnak ugye?
– A pályákat szerintem jól összeraktuk a szervezőkkel, az időjárást pedig senki nem tudja befolyásolni. Voltak olyan szakaszok, amit ugye ki is kellett venni, mert megállt a víz, de ebbe nincs soha beleszólásunk, hogy eső, hó, napsütés lesz. Egy kis csúszással, de egész rugalmasan lezajlott a futam. Mi tényleg élveztük, nagyon nehéz pályákon autózhattunk, ezért megtisztelő az első hely, és ez a vidám része akkor.

Most mit mutat a matek a szerzett pontokkal a bajnokságban?
 Szerintünk feljöttünk vele Production Cup-ban a harmadik helyre. Nézhetjük úgy, hogy ez csak a dobogó legalja, de nézhetjük úgy is, hogy iszonyatosan jó és kemény év van mögöttünk, ahol Mecsek kivételével dobogósok voltunk. Mi értékeljük, hogy egy futamot kivéve mindet teljesítettük. Hálásak vagyunk mindenért, amit ebben a szezonban elérhettünk. Úgy néz ki idén ennyi volt, ezért szeretnénk megköszönni a családnak, hogy kitartóan tűrik továbbra is az agyament dolgainkat. A csapatnak, hogy mindent megoldanak, mert tudják milyen fontos ez számunkra. A partnereinknek a bizalmat. A szurkolóknak pedig, hogy ott állnak a kanyarokban, vagy az egyenesekben… és éreztetik velünk, hogy van értelme ezt az egészet csinálni. 

Reklámpartnerünk:
East Motorsport; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; ZRP Építőipari Kft.; DREXLER TRAFFIC Bt.; Fakitermelő és Feldolgozó Kft.; New Foam System Hungary Kft.

Szöveg: Tiba Anita

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük