Második helyről estek ki
Rally1Sajtóanyagok 2021.06.12. admin 0
A nyolcadik gyorsaságin búcsúzott a Salgó Rally-tól a Horváth Rallye Ase párosa, a Németh 8V Péter – HUN Sztanics Márió duó, akik egy fékprobléma miatt a ceredi cél előtt négy kanyarral búcsúztak a versenytől.
A pénteki rövidített napon jól kezdtek, sikerült megnyerniük a szakaszt és jó kedvűen várták a szombati folytatást.
„A pénteki napunk nagyon jól sikerült, pedig majdnem kikéstünk az első szakaszról. Ennek ellenére nem volt rajtam versenygörcs és nyugodtan autóztunk egy első időt és azt gondolom nagyszerűen mentünk. Én személy szerint kicsit sajnálom, hogy nem volt benne a murvás rész, hiszen nagyon szeretem a lazább talajú pályákat. Már a pályabejárás alatt is nagyon élveztem és én arra szavaztam, hogy maradjon. Természetesen megértem az autó tulajdonosokat, akik sajnálták a kocsijukat egy aszfalt versenyen, murván menni” – kezdte a beszélgetést Németh 8V Péter.
A második versenynap is átalakult, tíz szakasz várt a mezőnyre, amiből a vízválasztó ceredi pálya négyszer került a programba.
„A szombati első két szakaszon nagyon összeszedettek voltunk, jól tudtunk menni és újra nyertünk szakaszt az ORC 2WD-ben, bár volt egy furcsa érzésem a kocsival kapcsolatban. A futómű beállításban kell keresni a hibát, még nem tudom pontosan mivel is lehetett a baj. Jött a Cered, ahol a pálya közepéig minden rendben volt, majd onnantól picit szétestem fejben. Az eredmény így sem lett rossz, de úgy érzem az elejétől nagyon sokat kaptunk” – tette hozzá Péter.
Az első kör után lőtávolban voltak Ráti Gergőhöz képest és szerették volna felvenni vele a versenyt.
„A második körben rajtam maradt a szétesés, nem tudtam teljesen odafigyelni, talán a meleg zavart meg. A kör első két szakaszát dobogós eredményekkel teljesítettük, majd újra jött a Cered, ahol sajnos kiestünk a versenyből. Pedig itt mindent beleadtam és szerintem nagyon jól mentünk addig a pontig, élveztük a pálya minden kanyarját és nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. Utólag kiderült a fékkel volt technikai problémánk és csak a kéziféknek és a motorféknek köszönhetjük, hogy megúsztuk ennyivel. Amikor becsúsztunk a szalagkorlát alá, azt hittük nagy a baj, úgy tűnt nincs a kocsinak eleje, de szerencsére mikor a nézők kiszedtek minket kiderült, hogy megúsztuk pár kisebb sérüléssel” – zárta a beszélgetést Németh 8V Péter.
A srácok már túl vannak a szomorkodáson, ismét sokat tanultak és már nagyon várják a hazai versenyüket, a Mecsek Rallyet, ahol már ismerős pályákon tudnak versenyezni.
Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., IEJ Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Ak Steel Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Alox Kft., Prior Kft., Röplap Bt., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Twolex Kft., Centrum Oil Kft., Gumicentrum Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Arrabona Konstrukt Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Teherati 2006 Kft., Ecovictum Kft., TT Gumiabroncs Bt., Berger Stanc Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Lubricants Hungary Kft., Komprádor Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Hiröstech Kft., Invu napszemüveg, Heavy Tools.
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.