Murván lehet improvizálni…
Rally1Sajtóanyagok 2021.11.27. admin 0
Úgy néz ki Jánosa Ákos idén a murvát szemelte ki magának. A régi Peugeot után most az újabb technikában gyűjti majd a kilométereket, és remélhetőleg hasonló eredménnyel zárja a Mikulás Ralit, mint nyáron Veszprémet.
Csak a murva érdekel idén?
– Így alakult ez az évem, remélhetőleg jövőre több versenyen is megmutathatom magam, de most a hétvégi Mikulás Ralira koncentrálok elsődlegesen. Ezzel is akad éppen elég akadály, de azon vagyok, hogy megoldjam. Szóval egy Rally4-es Peugeot 208-ba pattanok be, a jelenleg még nem fixált navigátorommal, mert sajnos Attila nem tud részt venni a versenyen.
Akkor most még minden olyan képlékeny a hétvégével?
– Igen, tök jól mondod, az a biztos, hogy ott leszek, de még nincs lezsírozva ki ugrik be Attila helyére az anyós ülésre. Kezdem rugalmasan kezelni az ilyen hirtelen kialakult helyzeteket, vagy egyszerűen csak megtanul az ember sodródni az árral…tudod az a „lesz, ami lesz” verzió – nevet Ákos. Megoldjuk… nem félek tőle, ilyen apróságon nem aggódok már. Szeretem a murvát, ezért mindent megteszek, hogy a terveimet ne húzza át semmi ilyen közel a rajt előtt.
Tesztelni azért fogsz előtte?
– Persze, pénteken mindenképpen kipróbálom a számomra még teljesen új technikát. Bár nem hiszem, hogy annyira sok a különbség az előző autóhoz képest, de pont az a cél, hogy ezt megtapasztaljam. Nagyon kíváncsi vagyok, miként fogok tudni vele autózni, azok után, hogy a Fordot volt szerencsém tesztelni, ami a mostanihoz hasonlóan turbó motoros…meglátjuk, ha már benne ülünk.
Pályák fejből mennek ennyi év után?
– Sok autóval versenyeztem már a Mikuláson, ezért szerintem minden verzióra van itinerem, ha nem változtattak a régi szakaszokon, de azért fejből nem fogom tudni, szóval kell a navigátor. Egyszerűbb murván improvizálni, lehet, hogy nyáron ültem versenyautóban, de szerencsére nem leghátul kullogtam, és nyilván most sem az a terv. Igazából viszonyítási alap szerzése a célom, hogy milyen a Ford és milyen ez a Peugeot. Mindenesetre várom a hétvégét, remélem lesznek kisebb csaták, és jó lenne valami olyan eredménnyel távozni, ami a szívemet kicsit megnyugtatja, ha már idén ilyen kevés versenykilométer jutott.
Partnereink:
Asonáj 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; CSMBT. Kft. – Fémmegmunkálás; HSC Motor Kft. – Mezőgazdasági Gépek; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás; Luxor Szinter Kft. – Fémfelület-kezelés; Sprint 2010 Kft. – Sportruházat kis és nagykereskedés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Jánosa Ákos
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.