Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Negyedikek lettünk a Barum Rallyn Negyedikek lettünk a Barum Rallyn
Negyedik helyen ért célba a Barum Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rali Európa-bajnokság idei negyedik versenyén ismét végig az élmezőnyben autózott a... Negyedikek lettünk a Barum Rallyn

Negyedik helyen ért célba a Barum Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rali Európa-bajnokság idei negyedik versenyén ismét végig az élmezőnyben autózott a SKODA Rally Team Hungaria párosa. A változatos időjárás miatt a szokottnál is nehezebb Barum Rallyn hibátlan versenyzéssel bizonyították, hogy az ERC élmezőnyéhez tartoznak.

Ez egy óriási eredmény, és most nem csupán a mezőny erőssége miatt, hanem azért is, mert ilyen körülmények között ezek a pályák brutálisak. Szavakban nem lehet visszaadni azt, hogy milyen volt ez a verseny. A Barum Rally „normál” időjárási körülmények között is nagyon nehéz, ami pedig ezen a hétvégén volt, az maga a totális ralis káosz. Az amúgy is folyamatosan változó aszfalt, most állandóan váltakozott a száraz, a kicsit nedves, az esős és a saras állapot között. Ezt kellett valahogy kezelni, ebben segített az eddigi Eb rutinunk, valamint az idei nagyon intenzív tesztprogramunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy célba értünk, és újra az élmezőnyben végeztünk” – mondta Herczig Norbert.

A verseny legnehezebb szakasza a szombati utolsó gyorsasági volt. A 19 kilométeres Pindula nevű pályát ráadásul sötétben kezdte a mezőny. A SKODA Rally Team Hungaria párosa itt sem jött zavarba, egy parádés negyedik hellyel okoztak meglepetést a riválisoknak.

Nemcsak a sötét, hanem a sár is nehezítette ezt a szakaszt, és hogy még ezt is lehetett fokozni, azt a nagy esőnek köszönhettük. A szakadó eső miatt biztonsági okokból eltolták a rajtot, de ezalatt kihűltek az abroncsok is. Tudni kell, hogy a Pindula gyorsasági az egyik legnehezebb Európában, a ralis társadalom „normál” körülmények közt is megsüvegeli ezt a szakaszt. Na ezen kellett sötétben, vízen-sáron, gyorsan menni. Így utólag persze már azt mondom, hogy nagy élmény, férfimunka volt, de egy hosszú nap végén nem erről álmodik pilóta és navigátor. Büszkék vagyunk erre a szakaszra, mert ott csak a pályaismerettel rendelkező cseh versenyzők tudtak minket megelőzni” – mesélte Norbi a szombati utolsó gyorsasági eseményeit.

A napot a hetedik helyen zárta a páros, de nem alakultak ki nagy különbségek, így a vasárnapi hat gyorsaságira maradt a döntés. Igaz, Norbiéknak némi gumihátránnyal is meg kellett küzdeniük a zárónapon.

„A kvalifikációra vizes gumikat tettünk fel, mert magabiztosabb voltam vele, és úgy számoltuk, hogy a hétvégén úgyis szükség lesz a vizes abroncsokra. Az időjárás tekintetében nem jött be a számításunk, mert bár sokszor esett, de nem kellettek az esős gumik. Mivel a versenyen használható 16 abroncsba a kvalifikáción használtak is beleszámítottak, emiatt mi gyakorlatilag 12 gumival teljesítettük a Barumot, miközben a többiek intermédia gumikat választottak a kvalifikációra, és ezeket a versenyen is fel tudták használni. Ez elég nagy hátrányt jelentett, de látni kell, hogy hiába voltunk itt harmadszor, most először értünk célba, tehát most szereztük meg azt a pályaismeretet, amire később építeni tudunk” – árulta el Herczig Norbert.

A vasárnap reggeli gyorsasági szakaszon okozott némi hátrányt a kevesebb abroncs, itt „csak” nyolcadik lett Norbi és Ramón, de aztán úgy felgyorsultak, hogy a nap felénél már az ötödik helyen álltak. A három záró gyorsaságin előbb egy negyedik időt mentek, majd Jan Kopecky mögött mindössze 0.9 másodperces különbséggel villantottak egy második időt. A verseny utolsó szakszán megint nagy csata várt a SKODA Rally Team párosára. A negyedik helyen álltak, az előnyük 0.6 másodperc volt a hazai pályán versenyző Filip Mares előtt. A záró gyorsaságin harmadik idővel jöttek végig, ám a Maresék még gyorsabbak voltak és előreléptek. Az összetettben komoly előnnyel vezető Eric Cais azonban hibázott, felborultak, és ezzel mindenki egy helyet előre lépett, így Herczig Norbert és Ferencz Ramón végül a negyedik helyen fejezte be az utóbbi évek legkeményebb Barum Rallyját.

Fantasztikus eredmény, nagyon boldogok vagyunk. Az első Barum Rally, ahol célba értünk, és csak hajszálra voltunk a dobogótól. Ez az a verseny, amire a ralihoz értők is azt mondják, hogy ha jól mész a Barumon, akkor mindenhol gyors vagy. Mi most nagyon jól mentünk a Barumon! Külön öröm, hogy ezt az eredményt a jubileumi 50. versenyen értük el, ahol a SKODA Motorsport is a 120. évfordulóját ünnepelte. Ahogy a verseny előtt mondtam, eddig nagyon sokat kaptam ettől a márkától, és most boldog vagyok, hogy a mi teljesítményünk is benne van abban, hogy a SKODA úgy ünnepelhetett, hogy az első hat helyen ŠKODA Fabia Rally2 evo-val induló páros végzett. Fontos volt ez a siker azért is, mert közel két év után most kezdtünk visszatérni a pandémia előtti időkhöz. A szurkolók végre bejöhettek a szervizparkba, és szokás szerint rengeteg magyar volt közöttük. Erre szükségünk is volt. Ahogy sokszor elmondtam már, nekünk hatalmas erőt ad az, amikor meglátunk egy magyar zászlót a pálya szélén, vagy meghalljuk a magyar szót a szervizparkban. A Barum emellett az a verseny, ami Csehországban népünnepély, rengetegen vannak, óriási az érdeklődés, és a csehek nemcsak szeretik, értik is a rallyt. Éreztük is a figyelmet, tudták, hogy mit jelentenek az idei eredményeink, és a verseny végén folyamatosan jött az elismerés felőlük is, és persze a versenytársaktól is” – értékelt Herczig Norbert.

A szóbeli elismerés mellett pontokkal is honorálták a SKODA Rally Team Hungaria párosának teljesítményét. A Barum Rallyn 21 ERC bajnoki pontot szerzett a duó, ezzel Alexey Lukyanukkal holtversenyben az ötödik helyen állnak, de a második és harmadik helyezett sincs messze tőlük. A Rali Európa-bajnokság a Barum Rallyval a szezon feléhez érkezett, szeptember közepén az Azori-szigeteken újra murvás versennyel folytatódik a küzdelem.

A Barum Rally végeredménye:

1.Jan Kopecky – Jan HlousekŠkoda Fabia Rally2 evo2:00:07.2
2.Andreas Mikkelsen – Jonas AnderssonŠkoda Fabia Rally2 evo+40.1
3.Filip Mares – Radovan BuchaŠkoda Fabia Rally2 evo+1:40.2
4.Herczig Norbert – Ferencz RamónŠkoda Fabia Rally2 evo+1:44.0
5.Mikolaj Marczyk – Szymon GospodarczykŠkoda Fabia Rally2 evo+2:28.5
6.Llarena Efrén – Sara FernándezŠkoda Fabia Rally2 evo+3:09.4

A Rali Európa-bajnokság élmezőnye a Barum Rally után:

1.Andreas Mikkelsen – Jonas Andersson97 pont
2.Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk78 pont
3.Llarena Efrén – Sara Fernández76 pont
4.Alexey Lukyanuk – Alexey Arnautov67 pont
5.Herczig Norbert – Ferencz Ramón67 pont
6.Craig Breen – Paul Nagle43 pont

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük