Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Velenczeiék nyomni fogják, ahogy tudják! Velenczeiék nyomni fogják, ahogy tudják!
Velenczei Ádám és Szőke Tamás egy győzelemmel kezdte a közös versenyzésüket, hiszen a tesztfutamnak szánt, de szép számú R5-ös autót felvonultató Kisvaszar Rally-n a... Velenczeiék nyomni fogják, ahogy tudják!

Velenczei Ádám és Szőke Tamás egy győzelemmel kezdte a közös versenyzésüket, hiszen a tesztfutamnak szánt, de szép számú R5-ös autót felvonultató Kisvaszar Rally-n a leggyorsabbak voltak június közepén SKODA Fabia R5-ös versenyautójukkal. A szezonnyitó futamon hazai versenyére készül Ádám, hiszen a szécsényi születésű pilóta számára a Salgótarján környéki pályák ismerősek. Igaz, hogy még egy métert nem mentek az autóval esőben, de a nagy kihívásban is a legjobbak szeretnének lenni.

Salgó Rallyval kezdődhet a rali szezon. Velenczei Ádámnak ismerősek a nógrádi pályák, de pont a leghosszabb pályán, a 24 kilométeres kör jellegű gyorsasági szakaszon még sosem versenyzett korábban. A körgyors adja a verseny gerincét, ennek megfelelően erre is fogunk a legjobban készülni. Rég volt már a pálya, szinte mindenkinek ismeretlen, ami nem rossz dolog. A másik két szakaszon igazából csak átrohan a mezőny, hiszen a rövid kazári gyorson semmi nem fog múlni és a Mátrában sem lesznek olyan nagy különbségek.” – mondta a pilóta, miközben folyamatosan az időjárási előrejelzéseket böngészte. „Nagyon vártuk már a hazai versenyünket! Egész hétvégére esőt mondanak, ennek azért nem örülök annyira. Szerettem volna száraz futamon kezdeni, de mindenkinek hasonlóak lesznek a feltételek, nem tudunk ezen változtatni, ezt kell megoldani a legjobban!”

„Az autót száraz körülmények között teszteltük többször is.” – mondta a felkészülésről a pilóta. „Nagyon jól sikerült teszteken vagyunk túl. Biztos vagyok benne, hogy a csapat tudja, hogy mennyivel kell átállítani az autót ahhoz, hogy esőben is jól működjön. Egy métert sem mentünk vele esőben, úgyhogy kihívás lesz. Ha nem is fog esni vasárnap, de biztosan nem fog kiszáradni.

Nagy ambíciókkal kezdték az évet és ez most sem hagyott alább. „Nagyon jól sikerült a kisvaszari tesztverseny, ahol nyerni tudtunk. Úgy indultunk neki az évnek, hogy szeretnénk versenyeket, bajnokságot nyerni. Nagyon komoly a mezőny, több pilóta is van, akik nagyon gyorsak és sokkal több tapasztalattal bírnak esőben. Nehéz esélyeket latolgatni a futam előtt, de abban biztos vagyok, hogy nyomni fogjuk, ahogy tudjuk!”

A Gulf Racing Hungary R2-es egysége Strider Zoltánnal és Apkó Andrissal szintén felkészülten várja a Salgó Rally-t, amin számukra új autóval, egy Peugeot 208 R2-vel mutatkoznak be. „Nagyon tetszik az új autó! Mentünk vele majdnem száz tesztkilométert és bizton állíthatom, hogy jobban egymásra hangolódtunk, mint a korábbi Mitsubishinkkel. Én nagyon várom a versenyt! Nehezek lesznek a körülmények, de úgy érezzük, hogy bármit meg tudunk ezzel az autóval oldani!”

Ahogy a Rally1-ben kétkerekes mezőnyben, úgy az Országos Rally Challenge-ben is komoly mezőny vár az indulókra. A Gulf Racing Hungary színeiben induló Szilágyi Patriknak és navigátorának, Deák Henriettának 12 BMW-vel kell megküzdenie. „Fejlesztettünk az autó futóművén, ami sokat fog segíteni ezeken a dobálós pályákon. Nem mentem még ilyen saras körülmények között, de ha végigérünk és kupát is kapunk, akkor elégedettek leszünk. Azon fog múlni, ki mennyire tudja fejben összerakni és hogy ki hol hibázik és az mennyire bünteti meg. Mert biztosan mindenki hibázni fog, nehéz lesz az úton tartani az autót.” – mondta Patrik

A vasárnapi versenyen minden érdeklődőt szeretettel várunk a gyorsasági szakaszokon és a salgótarjáni Külső Pályaudvaron lévő szervizparkban

A csapat partnerei:
Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., INFODOTS, Dr. Rettig Richárd, FERRO-PRESS Kft., Signal Print Kft., GPR & Partners Kft., Consult Team Kft.
Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük