Wirtmann beugrott a szőlősbe
HistoricSajtóanyagok 2022.11.18. admin 0
Szokatlan kalandokba keveredett Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Zemplén Rallyn. Előbb egy rendőri intézkedés miatt késtek, aztán hirtelen felindultságból még lassítót is romboltak, majd kiütöttek pár szőlőkarót. Ráadásul Zsírpapa helyett új ellenfelet kaptak. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros azonban így is megnyerte a D csoportot és megszerezte a bajnoki címet.
„Folyamatosan ledolgozásban voltunk – mesélte Wirtmann. – A harmadik gyorsasági előtt már be voltunk öltözve, éppen fordultunk volna a rajthoz, amikor megállított a rendőr gyorshajtás miatt. Kimásztam a Fordból, levettem a sisakot, a HANS-ot, hátulról előkotortam az iratokat, a rendőr komótosan megírta a feljelentést, és visszaadta őket. Nyolc percet késtünk, amivel visszaestünk a harmadik helyre, de ezt egy gyors alatt ledolgoztuk.
Közben kaptuk még 10 másodpercet lassító rombolásért, pedig Mádon nincs is lassító. Valószínűleg egy padkavédelmet vihettünk el, de nem vettem észre.
Másnap Disznókőre felraktuk a 15 colos gumikat. A kis kerekek jobban tapadnak, de a nagyokkal magasabb az autó, nem akad fenn. A sok levágás miatt gondoltam, hogy jobb lesz. Az előző körben a kis kerekekkel is nagyjából ilyen tempóban fordultunk el, de most rövid lett a féktáv. Nem akartam felborulni, ezért kiengedtem egyenesen. Már jöttünk volna vissza, amikor egy szőlőkarón fennakadtunk. A rallydreamesek voltak ott hárman, ők próbáltak kitolni minket, de a karó beszorult a kerék és a motor közé, Kerekes Jotinak is segítenie kellett, hogy megmozduljon az autó. Ezzel is veszítettünk majdnem három percet, de ezt is ledolgoztuk.
Ennek ellenére nagyon jó verseny volt. Tetszettek a gyorsaságik, a rendezés, nagyon élveztük. Kis Érdivel szemben nincs fegyverünk, a Sierrával annyival ver meg minket, amennyivel akar. Viszont a második gyorsaságin Plesz Márk is megvert a Zsigulival. Azon a gyorson kis kerékkel mentünk, nem mentem le tőre, de azért nem is mentünk lassan. Nagyon gyors a srác. Mondtam is Zsírpapának, hogy mi van, ha nem bírsz velem, küldesz valakit a kerekeiden?
A D csoport és a D3-as kategória bajnoki címe volt a tét a versenyen. A D3 tulajdonképpen a rajtban megvolt, a D csoportért viszont mindenképpen célba kellett érni. Úgy nem tudok versenyezni, hogy csak végig gurulok, ha már ott vagyunk, akkor nyomjuk neki, élvezzük, hogy ilyen autóval mehetünk, mint az Mk II-es. Mondjuk a szőlőkaró nem volt betervezve.
Végül meglett mind a két bajnoki cím. Mindig motivál, hogy a bajnokságért versenyezzünk, mert az egy komoly, összetett feladat. De ha nem lettünk volna idén bajnokok akkor sem dől össze a világ. A lényeg, hogy nagyon jót versenyeztünk. Üzenem Zsírpapának, hogy mostantól nem eszek, a Szilveszter Rallyra készülök, mert bár az idén nem vert meg, de nagyon sportszerűen így is meghívott a bográcsozásra.
Köszönöm mindenkinek a szezont. Jövőre találkozunk!”
WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI
2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2022. D csoport magyar bajnok
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax
Melléklet: Jogdíjmentesen felhasználható képek
Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc
Még nincs hozzászlólás.
Legyen Tiéd az első.