Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Wirtmann csapatott egyet a 15 colosokon – de csak egyet Wirtmann csapatott egyet a 15 colosokon – de csak egyet
Négy perc előnnyel nyerte meg Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Nyíregyháza Rally historic értékelését. Ezzel a Grawe Életbiztosító Zrt.... Wirtmann csapatott egyet a 15 colosokon – de csak egyet

Négy perc előnnyel nyerte meg Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Nyíregyháza Rally historic értékelését. Ezzel a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros idén mind a hét versenyén a historic abszolút és az E korcsoport élén végeztek. Már a Nyíregyháza Rally előtt megnyerték mind a két bajnokságot, úgyhogy tulajdonképpen csak az élvezet kedvéért indultak. Abból pedig nem volt hiány. 

„Óvatosan kezdtünk – mondta Wirtmann. – Szombaton az első gyorsaságin közepeset mentünk, hogy lássuk, hogyan viselkedik az autó, és hogy mennyire rozsdásodtunk be augusztus óta. De minden rendben volt. 

A következő szakasz, Füzér feküdt nekünk, tudtam, hogy ott gyorsak lehetünk. A historicban lehet a szervizparkon kívül is szervizelni, ezért erre a szakaszra felraktuk a 15 colos kerekeket egy nagyon puha esőgumival. Tolt is minket előre, nagyon jól lehetett vele haladni. 52 másodperccel vertük meg a második helyezettet. Ezután visszaraktuk a 13 colos kerekeket. Azok is jók voltak, noha nem tapadtak annyira, mint a magasabb, keskenyebb gumi, de tovább is bírták.  

Egy apró műszaki hibánk volt, amikor az egyik rajtban elkezdett melegedni a motor. A hűtőben lévő hőgomba hibásodott meg és nem kapcsolt be a ventillátor, de szerencsére van egy kézi kapcsolónk is, úgyhogy a hőgomba munkáját átvettem. 

Sajnos sok gyorsaságink elmaradt. Ha előttünk megy az Eb és az ORB mezőnye, elkerülhetetlen, hogy ne essen be valaki. 

Kőkeményen vívtunk Zsírpapával, aki olyan hangulatot hozott a historicba, hogy már csak emiatt is érdemes versenyezni. Az első Erdőbényén két tizeddel vertük őt, a másodikon visszaadta, úgyhogy most hallgathatom tőle, hogy mennyire megöregedtem, hogy így megvert” – nevet Wirtmann.

„Kerekes Joti betegen versenyzett, de így is tökéletesen navigált, ezúton is gyógyulást kívánok neki. Az idei évre befejeztük a versenyzést, most már csak az autók rendbetétele van hátra.”

WIRTMANN FERENC ÉS KEREKES JÓZSEF 2021-ES EREDMÉNYEI
Orfű Rally (2021. április 11.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
Ózd–Eger Rally (2021. május 15–16.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
Velenje Rally (2021. május 29.), Historic abszolút győzelem, Historic MITROPA abszolút győzelem 
Salgó Rally (2021. június 5.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, CEZ Historic abszolút győzelem
Mecsek Rally (2021. június 26.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, MITROPA Historic abszolút győzelem
Vértes Rally (2021. augusztus 29.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem
Nyíregyháza Rally (2021. október 23–24.), Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI
2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonax

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük