Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Wirtmann visszatér a historic rally Európa-bajnokságra Wirtmann visszatér a historic rally Európa-bajnokságra
Négy év után tér vissza Wirtmann Ferenc és Kerekes József a historic rally Európa-bajnokságra a Ford Escort Mk II-essel, amellyel 2018-ban a 3-as (D)... Wirtmann visszatér a historic rally Európa-bajnokságra

Négy év után tér vissza Wirtmann Ferenc és Kerekes József a historic rally Európa-bajnokságra a Ford Escort Mk II-essel, amellyel 2018-ban a 3-as (D) csoportban az év végi második helyen végeztek. Most nem a bajnoki pontok lesznek a legfontosabbak – hiszen a tervek szerint csak három Eb-futamon indulnak –, de minden versenyen jó eredményt szeretnének elérni. Az első megmérettetésük a csehországi Vltava Rally lesz a hétvégén, ahol Wirtmann már korábban is igen komoly eredményeket ért el. Az idei két historic ob-futamon Nyirfás Julianna olvasta az itinert Wirtmann-nak, de a Vltava Rallyra visszatér régi tettestársa, Kerekes József és újra együtt versenyeznek.

„Azt már az év elején eldöntöttük, hogy a magyar bajnokság mellett szeretnénk külföldön is jó versenyeken indulni – mondta Wirtmann. – Nagyon sok jó versenyt rendeznek a környező országokban, de az egyik legjobb a Vltava Rally. Mivel ez a CEZ mellett Eb-futam is, úgy gondoltuk, benevezünk az Eb-re. Itt és a Mecsek Rallyn biztosan indulunk, ami mellett még egy verseny jöhet szóba, de azt majd később választjuk ki. 

Mivel csak három versenyen indulunk, a bajnoki pontokkal nem is lesz érdemes foglalkozni, de mindenhol szeretnénk megállni a helyünket. A Vltava Rallyn nagyon erős a mezőny, az E csoportba tartozó autókkal nem tudjuk felvenni a versenyt. Abszolútban az első tíz már nagyon jó eredmény lenne.

D (hivatalos nevén a 3-as) csoportba nyolcan neveztünk az Eb-értékelésbe. Zippo az Audival és Karl Wagner a Porschéval lesznek a legnagyobb ellenfelek, de a másik porschés, Pentti Veikkanen is jól szokott menni. A kategóriában egy harmadik helyezéssel már több mint elégedett lennék. 

A Boldogkő Rally után volt egy kis dolgunk az Escorttal. Ott a helyszínen futóművet cseréltek a srácok, de otthon szétszedtük az autót újra. Volt egy kis karosszéria munka is, én voltam a fényező mester, ecsettel nagyon szépen kijavítottam mindent.

Egy pár alkatrészt kellett rendelnünk Angliából, amik gyorsan meg is érkeztek, de a vámról még nem tudtuk elhozni őket, ezért a másik autóból kellett kiszerelni. 

Két verseny után régi tettestársam, Kerekes Joti visszaül mellém. Mi már úton vagyunk Klatovyba, a csapat később jön utánuk. Sajnos betegség miatt két csapattagunkat is nélkülöznünk kell, köztük Bodony Béla szakácsunkat is. Az egyetlen vigaszunk, hogy a szervizparkban nagyon finom kolbászokat árulnak, így nem kell majd egész héten diétáznunk.”

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Még nincs hozzászlólás.

Legyen Tiéd az első.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.