Rigó Fotó

Ahol lencsevégre kerül minden, ami rally

Jó volt újra ennyi embert látni a pálya szélén
A két kerekes kupa hetedik helyén zárta a Vértes Rallye-t a Speed Technika versenyzőpárosa a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária duó. Zoli és Annamari stabilan indította versenyt, ami az első napon az oroszlányi pálya háromszori teljesítése után a móri rajtceremónián ért véget. „Szeretünk ezen a környéken versenyezni, ez... Read more
Kilométerrel jön a tapasztalat
Mindössze egy értékelhető gyorsasági jutott a Solid Racing Team párosának, a Kállai Tamás – Szilassy Arnold duónak a 2021-es Vértes Rallye-n. Az autó, amivel nekivágtak a versenynek teljes revízión ment át, a csapat az utolsó csavarig szétszedte és mindent a nagykönyvek szerint rakott össze. „Kicsit nehezen indult a hétvégénk,... Read more
Most Rallye2-ben hengereltek
Újra népes táborral vágott neki egy versenyhétvégének a PSZA Motorsport csapata, akik a 2021-es Vértes Rallye-n mindhárom bajnokságban indítottak párosokat. „Két héttel korábban az oroszlányi tesztversenyen már itt voltunk Mór környékén, ahol több párosunk is tesztelt a Vértes Rallye-ra. Hosszú idő után a Rallye2 és a Historic mezőnye is... Read more
Sikerült túllendülni a problémákon
Fél tucat serleggel tért haza a Mercarius Rally1 Bajnokság idei hatodik versenyéről a Vértes Rallye-ról a Horváth Rallye Ase versenyzőpárosa a Németh 8V Péter – Sztanics Márió duó. A srácok a verseny hivatalos tesztjén próbálták bepótolni, hogy két hónapig nem ültek versenyautóban. Több beállítást kipróbáltak és kellő motivációval álltak... Read more
Az elsőt lemutogatom, de most be ne dobd
Győzelmet aratott a historic E korcsoportban, abszolút értékelésben pedig az igen előkelő második helyen végzett Zsírpapa és Mészáros Sándor Lada VFTS-sel a Vértes Rallyn. Ehhez sok minden kellett, például a verseny előtt kapott elem, egy papír zsebkendő, és hogy Mészi megfenyegesse Zsírpapát, hogy agyonüti. A beígért Wirtmann verés ezúttal... Read more
Szauer Gergő pályafutása legjobb eredménye
A 11 gyorsasági szakaszból kilencet nyert Szauer Gergő és Kerék István Peugeot 208 Rally4-gyel a Vértes Rally kétkerék-hajtású értékelésében, vagyis 49,8 másodperc előnnyel győztek. A 2wd mellett az RC4-es kategóriát és a Peugeot Kupát is megnyerték, sőt mind a három értékelésben az első és a második napi, illetve az... Read more
ZSÍRPAPA KONOKUL ÜLDÖZÖTT
Idei ötödik győzelmét aratta Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Országos Historic Rallybajnokság abszolút és D korcsoport értékelésében. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezzel az abszolút bajnokságban már egész biztosan annyi pontot gyűjtött, hogy nem lehet őket megelőzni, de a D korcsoportban is... Read more
Negyedikek lettünk a Barum Rallyn
Negyedik helyen ért célba a Barum Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rali Európa-bajnokság idei negyedik versenyén ismét végig az élmezőnyben autózott a SKODA Rally Team Hungaria párosa. A változatos időjárás miatt a szokottnál is nehezebb Barum Rallyn hibátlan versenyzéssel bizonyították, hogy az ERC élmezőnyéhez tartoznak. „Ez egy... Read more